A Balatonboglári Félédes Merlot Tündérmeséje Kaliforniában

2014. február 26. 16:58

Prérifarkas
Prehryfarkas blog

Nagyon lesápadtam, amikor egy itteni barátunk egy tavalyi grillpartira egy üveg balatonboglári félédes merlot-val lepett meg.

„Nos, akkor visszakanyarodva a történethez, az utolsó kérdésemre a választ azonnal megkaptam mert azon nyomban felbontottam az üveget. Nem bírtam várni az izgalomtól, hogy levegőzzön a bor, így lehet, hogy azért, lehet, hogy a nagy várakozás miatt de valahogy nem ájultam el az első kortytól. Mondjuk az igazat megvallva, jó félédes Merlot-ról sem hallottam még, ennek következtében nem tudtam hova tenni az ízét és ráadásul a színe is kicsit megkavart. Illata nem sok volt, ha volt is, inkább amolyan BB szőlőlére asszociáltam de lehet, hogy csak azért mert a színe is hasonló volt.

Semmiképp sem volt tipikus sötét, mélybordó Merlot színű, inkább amolyan világosabb lila. Engem többnyire a több éves meggy befőtt színére emlékeztetett. Ha gonosz lennék azt mondanám, hogy az íze is inkább arra hasonlított, de nem vagyok az. Egy biztos, köze sem volt egyik korábbi (nem félédes) Merlot élményemhez pedig én kifejezetten szeretem a Merlot-t.

Később újrakóstolva szerintem kicsit gyümölcsös, kicsit mustra emlékeztető cseppet sem savas, könnyen iható egyszerű asztali bor benyomását kelti. Ha ilyen lett volna első tinédzserkori borélményem, talán nem kevertem volna össze akkor kólával és hamarabb megszeretem a bort. De negyvenen túl főleg, hogy már hozzászoktam a jobb borokhoz, az első pohár után a bor már kevésbé, a többi kérdésre adott válaszok viszont annál inkább érdekeltek. Hogy igazságosak legyünk, nem tudom mit vártam egy $4.99 bortól.

Ahogy említettem, egy egyszerű, könnyen iható bor, ami barátomnak, aki a partira hozta a portékát viszont nagyon is bejött. Megkockáztatom hogy, aki nem szereti a testes borokat, valamint nincs nagy borismerete, annak ez a BB bor szerintem tetszeni fog. Főleg ennyi pénzért.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://bor.mandiner.hu/trackback/12200