Wassmann

Villány hűvös és természetes arca

2015. február 3. 13:00

„Nálunk nincs reprezentációs pince” – mondja a telefonban Susann Hanauer, amikor a kóstoló időpontjáról beszélek vele. Természetesség, biodinamika és egy német házaspár, akik Villányban láttak fantáziát. A pécsdevecseri Wassmann bormanufaktúránál jártunk.

A telefonbeszélgetésünk után néhány nappal Susann Hanauer, a Wassmann pince egyik fele a családi házukban fogad. Régi nagy parasztház, Pécsdevecser főutcáján istállóval, nagy telekkel. A szobában, ahol kóstolunk, egy hatalmas komód – rajta a pince borai, a díjak és az oklevelek –, egy nagy asztal és néhány gyerekrajz található, a családias hangulat azonnal magával ragad mindenkit. Férje, Ralf Waßmann még a pincében dolgozik, palackozni fognak, azt kell előkészíteni, mondja Susann, hogy aztán estébe nyúlóan meséljen nekünk és kóstoljunk náluk.

A történet nem is kezdődhetne máshol, mint hogy miként kerül egy német házaspár a villányi borvidékre, annak is egy eldugott kis falujába. Susann eredetileg jogász végzettségű, férje viszont italtechnológiát végzett Geisenheimben. Ralfot a tanulmányi kirándulásokon is mindig a bor érdekelte, és később is borászatoknál végezte a gyakorlatát, azonban mivel Németország északibb részéről származik, pontosan a Harz-hegység mellett nőtt fel, megmondták neki, hogy saját borászatot nem fog tudni alapítani, ahhoz helyi borászcsaládba kellett volna születnie.

Gondolkodás nélkül beleszerettek

Susann ekkor olvasta Hugh Johnsonnál, hogy a legjobb portugieser Villányban terem, ezért autóba ültek és megnézték a dél-dunántúli borvidéket. Mikor megkóstolták a helyi borokat, azonnal beleszerettek a borvidékbe, sok fantáziát láttak benne. A házaspárnak kínáltak eladó szőlőt és házat is. Ralf ekkor azt mondta: ha itt ilyen lehetőségek vannak és ilyen olcsó minden, akkor ide kell jönni. Így már az első út után gondolkodás nélkül vettek egy pincét és 1998-ban a borvidékre költöztek.

„Ha 17 évvel ezelőtt ezt átgondoljuk, és tudjuk, hogy ez ennyi nehézséggel jár, biztosan nem vágunk bele. Mert ha ezt tudja az ember...” – mondja sóhajtva, de mosolyogva Susann, aki jogászként egyébként nem kapott állást, miután ideköltöztek. Eközben a pincészet 2013-as olaszrizlingje kerül a poharunkban, ami nagyon szép friss virágos, almás-körtés, citrusos illatú. A korty hihetetlenül tiszta, szép citrusok vannak benne a leheletnyi almás-körtés jegy mellett. A szerkezet remek, nagyon jó inni, frissít a bor, de van benne tartalom is.

A beszélgetés közben folytatódik tovább és Susann mindenről őszintén mesél. Például a technológiáról, ami minden bornál nagyon hasonló. A vörösborok fakádban erjednek, amivel vesztenek egy kis alkoholt: ezt a házaspár egyáltalán nem bánja, mert jobban szeretik az egyensúlyos, alacsonyabb alkoholú borokat. A vörösborok többsége legalább egy évet tölt hordóban, nem derítik őket, csak egy gyenge szűrést kapnak, hogy teljesen tiszta legyen a bor, mert a vevőik azt igénylik, hogy még egy kevéske üledék se legyen a palack alján. Ez az eljárás egyedül a portugiesernél dől meg, aminek legalább fél évet kell hordóban töltenie, de általában kilenc hónapot szokott, attól függően, hogy mit igényel az évjárat. A 2013-as bor illatában rengeteg nagyon szép piros bogyós gyümölcs van, kicsi krémességgel, és izgalmas fűszerrel, virágossággal.

Rozépezsgő készül a portugieserből

Az ízben is fűszerek, kevés málna, sok-sok meggy, nagyon tartalmas, egyáltalán nem a megszokott könnyed portugieser, de nem nehezül el, remek egyensúlya van. Nagyon jó inni, a legjobb portugieserek között van, az egyetlen hibája, hogy már alig van belőle. Ráadásul a 2014-es az első évjárat a pincénél, amikor a fajtából nem készül bor, mivel egy komoly esőzés után már alacsonyabb cukorfoknál le kellett szüretelni a szőlőt. Így a pincénél most rozépezsgő készül majd belőle, amit maguk fognak elkészíteni. Ha minden jól megy, jövő karácsonykor már kóstolható is lesz.

A pincészetnél bioműveléssel gazdálkodnak: a házaspár a természetességben hisz. Ez érződik minden mondatában Susannak is, aki azt is elmondja, hogy ez nekik semmivel nem nehezebb, mintha konvencionális borászatot folytatnának. Megvan az ideje a permetezésnek vagy a trágyázásnak akkor is, ha valaki konvencionális borászkodást folytat ugyanúgy, mintha valaki bioborászként dolgozik, és csak gyógynövény-preparátumokat használ a szőlőben, valamint sütőport. Ha későn végez el egy műveletet, azt bármilyen művelési módnál megérzi a szőlő. Csak más a filozófia.

2010 itt nem volt gond

Waßmannék tanácsadással is foglalkoznak, így több borásznak segítenek abban, hogy a területüket bioként műveljék. És náluk ez jól működik, hiszen olyan nehéz évben, mint a 2010-es is sikerült bort készíteniük. A sokat szidott évjáratból mi a 2010-es merlot-t kóstoltuk, aminek illata vitális, tele van élettel, meglepően intenzív és érett, valamint picit túlérett piros és feketebogyósok, kék ibolya, pici parfümösség érezhető benne. A korty harapható, friss gyönyörű gyümölcsökkel, pici fűszerrel. Nem nagy, nem hedonisztikus, hanem egy remek, közepes testű bor, szép savakkal, amiket kimondottan érezni. Az egészet jó inni, eszünkbe nem jutna, hogy ez „egy elveszett évjárat” lenne. Susann elmondta: nekik most ez a kedvencük, ha borozgatnak.

A kép bal oldalán Ralf Waßmann, jobb oldalon Susann Hanauer

A 2014-es évjárat sem volt könnyűnek mondható, hiszen ahogy a szüreti beszámolóinkban is olvasható volt, sok helyen komoly terméskiesések voltak. Ezzel szemben Waßmannéknak ilyen problémáik nem voltak, a pincébe a legtöbb bor most került be. Ez részben annak is köszönhető, hogy a pincészet egyik területe most fordult termőre, de az összesen két hektárt gondozó pincénél sikerült megvédeni a gyümölcsöt, ami szépen be is érett.

A terméskorlátozás nem minden

Nagyon szép gyümölcsösség van a borokban – mondja Ralf már a pincében, akihez közben átsétáltunk a családi háztól. A séta előtt még megkóstoltuk a Mundia cuvée névre hallgató bornak a 2009-es évjáratát. A kékfrankos portugieser házasítás az illatában hűvös borsos jellegű, de tele van más fűszerekkel, a burgenlandi borokra emlékeztet. Mellette van egy pici málnásság, epresség az illatban. Ízben is a fűszeres, hűvös karakter az, ami dominál, továbbá érezni a piros bogyós gyümölcsöket is. Szép szerkezetű, nagyon szeretnivaló bor. Ez is.

A nagyon hangulatos pécsdevecseri pincesoron egymással szemben van összesen körülbelül húsz-harminc pince, de Waßmannékon kívül senki nem készít ott bort. Pedig az egyik pincénél egy raklap üres palack is volt – mondjuk, amire Ralf nevetve csak annyit válaszol: igen, mi béreljük, ott tároljuk a palackokat, ha nincs helyünk.

A kicsi pince szép tiszta, sok minden tényleg nem férne már el benne, és mikor odaérünk, Ralf már mindent előkészített a másnapi palackozásra. A pincészet összesen 8-10 ezer palack bort készít, és náluk nincs szigorú recept arra, hogy egy ültetvényen mennyi szőlő fog teremni. „Majdnem minden tőkét személyesen ismerünk” – mondja Susann. A területeiken minden munkát ők ketten végeznek el annak megfelelően, hogy az adott tőke mit kíván meg. Így a hozamkorlátozást is az alapján végzik, hogy abban az évben az a tőke éppen mennyit lesz képes megtermelni. Emellett a boroknál nem a nagy koncentráció, sokkal inkább a gyümölcsök megtartása, kiemelése és az egyensúly elérése a cél, ezért sem feltétlen szükséges a nagyon drasztikus korlátozás. 

Miután visszasétálunk a pincéből két kékfrankost kóstolunk. Először a 2011-es kékfrankos kerül a poharakba, ami a német Vinum magazin tesztjén a legjobb magyar kékfrankos volt. A Mundiához hasonlóan illatban nagyon sokféle fűszer jelenik meg, borsosság, a gyümölcsökben a meggy dominál, kevés feketebogyóssal, és némi ásványosság is megfigyelhető. Ízben nagyon szép meggy, pici ásványosság is játszik, a savból egy kis citrusosságot is lehet érezni. A korty hűvös karakterű, hosszú, van elég rétege, van benne fűszer is, de inkább a tiszta gyümölcsössége dominál. Biztosan a hazai élvonal tagja, egyetlen hibája, hogy már csak 50 palack maradt belőle.

Szerencsére a folytatás sem hoz rá szégyent, hiszen a palackozásra váró 2013-as kékfrankosból kapunk egy kis mintát. Habár már szűrés után volt a minta, és először még kusza volt, miután egy picit pihen a pohárban, megmutatja, hogy rengeteg gyümölcs van benne, szép fűszerekkel, remek savakkal.

A pince portugieser ültetvénye a siklósi Városhegy-dűlőben. Háttérben a Szársomlyó.

A pince kezdetben főként a német piacra adott el bort, de komolyan kellett érte küzdeniük. Azt hittük elég, ha jó a bor – mondja Susann. A borok iránt egy cikk hozta meg a várva-várt nagyobb érdeklődést Németországban. A magyar piacon az érdeklődés az elmúlt években nőtt meg, így ma már az a jelentősebb. Szerencsére most már az a nagyobb probléma, hogy több bort vinne el a kereskedőnk, és hamarabb, mint amennyit adni tudunk – teszi hozzá Susann. És bár az utolsó tétel esetében is egy nagyon fiatal borról van szó, már csak néhány palack van belőle.

Ez a bor a pincészet 2012-es cabernet franc-ja, amely nagyon szép mély, hűvös illattal nyit. Főként feketebogyós gyümölcsök fedezhetőek fel benne, de a kavalkádban van egy kis pirosbogyós is. Rengeteg fűszer, mellette ibolya, sok réteg és komplexitás. Ízben sokkal inkább a meggy jelenik meg, de nagyon sok egyéb gyümölcs is van benne, a fűszerekkel. A korty rendkívül kifejező, úgy komplex, hogy nem nagy és nagyon jó egyensúlya van. Az utóíz nagyon hosszú, sokáig ott ül a szájban. Tökéletes zárás.

A beszélgetés még hosszan folyhatna, szóba kerülnek a borversenyek, és a borbírálás, a pince eredményei, a biodinamiukus minősítő szervezet, a Demeter előírásai, az állattartás, azonban mivel erősen ránk esteledett, eljött az indulás ideje. A mindig mosolygós házaspártól mi is jó hangulatban, jó szájízzel, mosolyogva válunk el.

Kifinomult, rendkívüli egyensúlyban lévő, és a magyar vörösborokhoz képest alacsony alkoholfok jellemzi a pince összes borát, amelyeket jól esik inni. A boroknál a hűvösebb karakter is garantált, ez részben biztosan köszönhető annak, hogy a pincészet területei a villányi borvidék hűvösebb részén, Siklóson a Városhegy és a Hidegkút dűlőkben vannak. A Wassmann-borokban mi is nagyon sok fantáziát, és izgalmat láttunk, ahogy 17 évvel ezelőtt ők a villányi borvidékben.

A bejegyzés trackback címe: http://bor.mandiner.hu/trackback/14878