Nem sör, hanem életérzés: az Igazi Csíki Sör sztorija

2016. február 23. 08:27

Lénárd András, a csíkszentsimoni sörmárka alapítója húszperces videóinterjúban mesélt az Igazi Csíki Sör alapításáról, a termékportfólióról és a Heineken Romaniával folytatott jogi küzdelemről.

A Sóvidék Televízió az Igazi Csíki Sör brand alapítójával, Lénárd Andrással készített egy kifejezetten érdekes, majdnem húszperces interjút. A csíkszentsimoni sörüzem tulajdonosa elmondta, ő nem kifejezetten sörivó ember, ám egyszer Budapesten kóstolt egy olyan sört, hogy megszületett a fejében az ötlet: ilyet ő is akar.

„Mi igazából nem sört, hanem egy életérzést gyártunk” – hangzik el a marketingtankönyves mintamondat Lénárd András szájából rögtön az interjú elején. „Úgy mentünk neki a piacnak, hogy még nem volt sör. A fiúk mentek az autókkal, és mondták, hogy majd lesz sör. Úgy kötöttünk több, mint ezer szerződést, hogy a gyár még el sem indult” – mesél a kezdetekről.

Így amikor a gyártás elindult, már nem volt gond az értékesítéssel.

Lénárd András a termékportfólióról is mesélt: az eddig kétliteres PET-palackos formában megjelent, hamarosan vélhetően félliteres üveges kiszerelésben kijövő Székely sör egy keserűbb sör, az Igazi Csíki Sör inkább egy bajorosabb-édeskésebb vonalat visz.

Az erdélyi vállalkozó a Heineken Romaniával folytatott perről is beszámolt: szerinte mindenki tudja Székelyföldön, hogy nincs igaza a hollandoknak, csíki sör brand korábban ugyanis nem létezett, hiszen a konkurenciát Ciuc-nak hívják. „Ez nem arról szól, hogy minek neveztek valamit közszájon, hanem a márkáról. Ilyen bejegyzett márka, ilyen hirdetések nem voltak. Most utólag bejegyezték a Csíki Premium márkát” – fogalmaz. Szerinte hosszas jogi vitára kell számítani, ami nem lesz könnyű.

A bejegyzés trackback címe: http://bor.mandiner.hu/trackback/20560

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés