Még mindig itt vannak a seregélyek

2016. október 21. 12:27

Szepsy István
Mandiner.bor

Szokás szerint a korai aszúbogyókat nem szedtük, így várhatóan az aszúszüret kezdete november 2-a lesz, vagy még később.

Szepsy István mádi borász értékelése a 2016-os évjáratról

*

2016-ban a rügypattanás április első napjaiban megkezdődött és azonnal megjelent az atka és a tripsz. Április 6-án kezdtünk ellenük permetezni; a muskotály és a hárslevelű volt a legérzékenyebb, a permetezést meg kellett ismételni. Május közepe után dinamikus lett a hajtásnövekedés, az első szőlővirágot május 28-án a Nyúlászón jegyeztük fel, de 29-én a már a Király-furmint is elindult.

A nyári növényvédelmet június 4-én kezdtük és az utolsót, az ötödiket július 23-án végeztük. Nagy esők és jégverés következett, a legnagyobb kár a Lapisban volt. Az eső viszont elindította az új telepítésekben a hajtásnövekedést. Augusztusban az újabb esők elindították a peronoszpórát, ekkor már zsendült a szőlő, így csak a lomb felső részét permeteztük.

Augusztus-szeptemberben újra megjelent a lisztharmat a másodtermésen és a lombon. Ugyancsak megjelent az ecetes rothadás, amit folyamatosan távolítottunk el. A seregélyek soha nem látott mennyiségben érkeztek, jó korán és még mindig itt vannak.

Szárazbor-szüret kezdete: szeptember 10., a vége október 2.

Október 20: minden száraz bor lefejtve, megkénezve, hordóban pihen.

Ígéretesek: Szent Tamás, Betsek, Urbán, Hasznos, Úrágya, Percze.

Beltartalom: 7,0 g/l feletti sav, alkohol 12,2-14,2 között, jó illatok, telt aromák.

Felerészben almasavbontást végeztünk az erjedés utolsó napjaiban.

Aszú szüret: szokás szerint a korai aszúbogyókat nem szedtük, így várhatóan a szüret kezdete november 2. lesz, vagy még később. Aszút várunk a Betsek, Király, Szent Tamás, Úrágya 91, Danczka dűlőkben.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://bor.mandiner.hu/trackback/25838