Mátrai rozék a Suttogó Angyal mellett

2016. december 11. 14:05

Csernyik István
Mandiner.bor

Milyen a mátrai rozéstílus? Mit mutat a világ legjobb rozéjának tartott francia a helyi borászoknak? A mátrai borászok több mint öt éve tartanak fajtakóstoló sorozatot, amelynek célja a szakmai tapasztalatcsere és a borvidéken túli kitekintés. Az országos rozéborverseny kapcsán ezúttal a rozék voltak terítéken.

Csernyik István mátrai borász írása

Egy fajtakóstoló-sorozat keretében több mint öt éve rendszeresen összejárunk a mátrai borásztársakkal. Első alkalommal azt követően jöttünk össze, hogy 2010 decemberében a Miklós-napi rozé borversenyen több mátrai rozé is aranyérmet nyert. Úgy gondoltam, hogy hasznos lenne összehívni a gyöngyöstarjáni borászokat és az aranyérmes rozék készítőit egy közös kóstolóra, beszélgetésre, tapasztalatcserére. Ez olyan jól sikerült, hogy egyértelmű volt a folytatás. Azóta a téli-tavaszi nyugalmasabb időszakban kéthetente összejön 10-15 mátrai borász és egy alkalommal egy, maximum két fajta borait kóstoljuk.

Többnyire friss tartálymintákat, kiegészítve a már palackban lévő előző évjárat boraival, de néha több évre is visszatekintünk. Három éve pedig már hazai vagy külföldi borászatok, valamilyen komolyabb sikert elért tételeit is összekóstoljuk az általunk készített borokkal tanulás, okulás, összehasonlítás céljából.

Terítéken a rozék

A rozékóstoló időpontját mindig Miklós-nap közelében tartjuk, mivel általában ilyenkor már megszületik az országos rozéborverseny eredménye. Idén kilenc tételt hozott el az összegyűlt tíz borász (természetesen az is jöhet, akinek nincs tematikába vágó tétele, csak kóstolni, tanulni szeretne). Az Országos rozé borversenyről idén is hozott aranyérmet a Mátra, méghozzá hármat (Bárdos és Fia Pincészet Pinot noir-Kékfrankos rozé; Kardos-Kiss Sándor Kékfrankos rozé; Molnár és Fiai Pincészet Kékfrankos rozé), amiből a két utóbbi szerencsére ott is volt a kóstolt borok között, így akik nem neveztek, össze tudták hasonlítani a saját borukat az aranyérmet nyertekkel.

Referenciabornak az idei rozékóstolón a Chateau d'Esclans 2015-ös Whispering Angel rozéját választottam, mivel ezen borászat nyíltan deklarált célja a világ legjobb rozéborának elkészítése.

Milyen a mátrai rozéstílus?

A kóstolt rozékat egyöntetű magas minőség jellemezte. Mindössze két tétel küzdött kisebb problémával. A készítő borászok részben azért hozták el ezeket a borokat, hogy több bor között kóstolva valós-e a probléma, és ha igen, akkor mennyire komoly a gond, találkozott-e már valaki hasonlóval és a legfontosabb, hogyan lehet kezelni, illetve a jövőben megelőzni hasonló probléma kialakulását.

Elmondható, hogy a Mátrában leginkább a kékfrankost tartjuk a legalkalmasabb fajtának rozébor készítéséhez. A mátrai rozéstílust általánosságban 11,5-12,5 közötti alkohol, 6-6,5 savtartalom, lendületesség, jól ihatóság és vonzó pirosbogyós-gyümölcsös illatok-ízek jellemzik. Az egyes pincészetek stílusa, megközelítése természetesen ettől eltérhet, jómagam például a Nyitány rozéban szeretem a kissé teltebb stílust és a kékfrankost maximum 30 százaléknyi cabernet sauvignonnal fűszerezni.

Provence vs Mátra

A Whispering Angelt összekóstolva a mátrai rozékkal a következő benyomásaink voltak: illatban kevésbé gyümölcsös, viszont sokkal fűszeresebb, mint a mi rozéink. Ízben a fűszeresség mellett már pirosbogyós gyümölcsök is feltűnnek és meghatározóbb a bor testessége. Ez utóbbi nem is csoda, hiszen mi a Mátrában alacsonyabb alkohol elérésére szüreteljük a rozéalapnak szánt szőlőt, addig a Whispering Angelnek 13,5 százalékos az alkoholtartalma. A bor a pohárban hagyva és később visszakóstolva azonban kissé furcsán viselkedett, az elején érzett fűszeresség enyhe fülledtséggé alakult, ami furcsa volt, hiszen ezek a jegyek éppen a szellőztetéssel szoktak elmúlni.

A nemzetközi porondon sikeres rozét kóstolva közös tanulságként azt vontuk le, hogy Magyarországon valószínűleg nehezen lenne eladható egy ilyen stílusú rozé, annyira különbözik az itthon megszokott/elvárt stílustól, ami persze nem zárja ki azt, hogy ne találna utat egy szűkebb fogyasztói körhöz.

A mátrai borászok fajtakóstoló sorozata tovább folytatódik, a kör nyitott, szívesen látjuk az érdeklődő mátrai bortermelőket. Hajrá Mátra!

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://bor.mandiner.hu/trackback/27046

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés