Mindenkor

Történelmi pillanat: Ön dönti el, mi a magyar bor fő üzenete 2017-ben! *

2017. január 17. 17:25

Huszonöt magyar kiállító lesz jelen az idei ProWeinon, jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség egy sajtótájékoztatón. Kiderült az is, hogy a magyar bormarketing irányítása annyira kaotikus, hogy egy borágazatért felelős kormánytisztviselő a sajtó előtt lazán be tudja égetni a másikat.

* Amennyiben ellátogat a düsseldorfi ProWein kiállítás magyar standjára.

Két hónap múlva, március 19-21. között tartják a borvilág legfontosabb nemzetközi kiállítását, a németországi Düsseldorfban megrendezendő ProWeint. Mint azt a szervezők budapesti sajtótájékoztatóján megtudtuk, nemcsak a kiállító magyar borászatok, hanem a hazai látogatók száma is egyre csak bővül – és ezalatt nem lelkes borkedvelőket, hanem a tényleges borszakmát, főleg annak döntéshozóit értik.

A rendezvényre a magyar borászatok is készülnek. Összesen huszonöt magyar kiállító lesz jelen, huszonegyen közösségi standon, négyen pedig egyéni kiállítóként próbálnak új ügyfeleket szerezni boraiknak. (A pontos listát lásd a cikk alján.)

A magyar megjelenést szervező Magyar Turisztikai Ügynökség gasztronómiáért és bormarketingért igazgatója, Török András a sajtótájékoztatón elmondta, a standokon és a kóstolótéren túl készülnek kilenc szemináriummal is, amelyek a rendezvény három napja alatt három Master of Wine tolmácsolásában hozzák közelebb a magyar borokhoz a kóstolónként várhatóan legfeljebb 30-35 fős nemzetközi közönséget a tervek szerint. Ezen túl sikerült betenni egy hazai vonatkozású programot a ProWein Forumra, a kiállítás szívébe: itt a német Kovács Antal, Markus Berlinghof sommelier mutatja be Tokaj-Hegyalját hat boron keresztül. (Írtunk arról már mi is, milyen ez.)

A kiállításon nagyot üthet majd a ProWein eredeti zárásának időpontjához képest az egyik nap másfél órával meghosszabbított nyitvatartással működő magyar stand. Ezen a bulin ugyanis felvonultatnák a magyar gasztronómia és a kézműves termékek legjavát, mindezt borokkal és élőzenével kísérnék. Magyarország fentieken túl részt vesz a ProWein goes City kísérőprogramban: egy helyi borbárban Ronn Wiegand, a tokaji borvidéken élő Master of Wine tart harminc tételes vezetett kóstolót.

A sajtótájékoztató fénypontja az újságírói kérdéseknél következett be. A sajtó soraiban foglalt ugyanis helyet Kiss Eliza, a kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos, aki nem habozott feltenni a kérdést a turisztikai ügynökség igazgatójának, hogy pontosan mi lesz a magyar bor üzenete Düsseldorfban. Török Andrástól megtudtuk: a kilenc szeminárium alatt szó lesz a balatoni régióról, a kékfrankosról, a cabernet franc-ról, a száraz és az édes tokajiról, valamint a hazai buborékos italokról.

Kiss Eliza erre újra megkérdezte, mégis hogyan hangzik a magyar bor üzenete, ha mindezt egy mondatban kellene megfogalmazni? Az MTÜ-igazgató válasza sem késett: „Dolgozunk a bormarketing-koncepción.” Ez Török szerint hónapokon belül kialakul, a nemzetközi látogatók pedig addig is képet kaphatnak a magyar borokról a ProWein standjai és kóstoltatós szemináriumai alapján.

Kik állítanak ki idén a ProWeinon?

A szervezőktől kapott lista alapján ott lesz a Magyar Turisztikai Ügynökség és egy közösségi standon a Fischer borászat, a Carpinus borászat, a Csányi Pincészet, a Chateau Dereszla, az Edegger borászat, a Szeremley borászat, a Garamvári Szőlőbirtok, a Gedeon Birtok, Gere Tamás pincészete, a Gróf Degenfeld Borászat, a Hilltop, a Szent Tamás Pincészet, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet, a Patricius Borház, a Pfneiszl birtok, a Royal Tokaji, a Hétszőlő, a Tornai Pincészet, a Törley, illetve a Varga Pincészet. A szervezőktől kapott lista alapján egyéni kiállítóként lesz jelen a Disznókő, a Grand Tokaj, Dúzsiék Vesztergombiékkal együtt, valamint a Happy Hungarian Wine.

A bejegyzés trackback címe: http://bor.mandiner.hu/trackback/27860