Sör-ügy: magyar tisztasági törvényt!

2017. március 18. 10:53

Varga Márk
Varga Márk blogja

Esztelen kurucoskodástól nem kerül több, jobb, magyar sör a korsókba.

Hogyan hozzuk helyzetbe a magyar kézműves söröket?

Lázár János háborúja a Heineken ellen a modern politikai kommunikáció mesterpéldája. Kár érte. Lehetne a magyar söripar minőségi megújulásának ügye is.

A Csíki-gate egyszerre harc a kisvállalkozókat elnyomó multik ellen, határon túli székely testvéreink román megtiprói ellen, a vörös csillagos holland liberálbolsevik kommunisták ellen. Kiállás a magyar hagyományok, a kisember hétköznapi szórakozása és agrárország nosztaligája mellett. Mindezt úgy, hogy harcát valós társadalmi konfliktus híján, veszteni való nélkül vívhatja meg Lázár és Semjén.

Demagóg és vagdalkozó marketing háborújuk persze jól tereli a figyelmet az ország valós problémáiról. Lázár felhatalmazást ad a kereskedelem és a vendéglátás újabb feldúlására, értelmetlen szabályok bevezetésére, na meg persze újabb kiskapuk felállítására, ahol egy kis csúszópénzzel máris baráttá vállhatnak tiszavirág életű ellenségeink.

Kár. Azért, mert a söripar felrázásáról, a magyar kézműves sörök gyártóinak támogatásáról, a hazai élelmiszerek minőségi javításáról igenis lehetne és szükséges is volna szakmai vitát folytatni. De esztelen kurucoskodástól nem kerül több, jobb, magyar sör a korsókba.

A magyar söripar

A hazai söripar egy oligopol piac, azaz mindössze néhány nagy szereplő dominálja. Amikor sört kérünk a pultostól, akkor 99%-os eséllyel négy, kivétel nélkül külföldi tulajdonban lévő sörgyár termékeinek valamelyikét isszuk: a Heineken, a Borsodi és a Dreher, vagy kisebb eséllyel a Pécsi Sörgyár söreit. A piac maradék 1%-án osztozik további 68 kis magyar sörfőzde.

Nemzeti büszkeségünkön túl gazdasági racionalitás is van a mögött, hogy megpróbáljunk érdemben változtatni ezen a helyzeten. A monopol-oligopol piacokat a legtöbb esetben nem szeretjük a piacgazdaságokban. Többek között azért nem, mert:

1) a nagy szereplők kihasználják erőfölényüket: a négy nagy gyártó a vendéglátóhelyek sörforgalmának 44%-át lefedik azzal, hogy kizárólagos szerződéseket kötnek az éttermekkel, kocsmákkal, szállodákkal, akik így nem adhatják el más sörét. 

2) kiszorítják a kisebb versenytársakat: a méretgazdaságossági adottságok miatt a kisebb gyártók egységnyi söre magasabb költségekkel állítható elő, az ellátási lánchoz (a diszkont láncok polcaihoz, az éttermek és szállodák pultjaihoz) pedig a kizárólagos szerződések miatt nehezebben férnek hozzá a kisebb üzemek.

3) nem adnak teret az egyedi fogyasztói igényeknek: a nagy gyártók a sztenderdizálás során „egyentermékek " kialakítására törekszenek, hogy ízviláguk minél több embert kiszolgáljon, valamint, hogy minőségében mindig közel azonos legyen. Így lesznek a nagy gyártók sörei egyre kevésbé karakteresek és kerülnek be az összetevők közé olyan adalékanyagok, amelyeknek semmi keresnivalójuk sem lenne a sörben, mint például a kukoricadara vagy a hozzáadott cukor.

4) drágábban adják termékeiket, mint az valós verseny esetén indokolt lenne.

5) mivel kevesen vannak, könnyen összejátszhatnak, kartellezhetnek és ezzel még inkább megkárosíthatják a vásárlókat.

Ez utóbbi két feltételezést persze bizonyítani nehéz, a tankönyvszerűséget követve viszont számolnunk kell ezekkel a veszélyekkel. Az biztos, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is szükségesnek tarotta a beavatkozást és eljárást kezdeményezett a nagyok ellen. Közülük három, a Heineken, a Borsodi és a Dreher vállalta, hogy két lépcsőben, 2017-ig összesen 20 százalékkal kevesebb sört fognak másokat kizáró szerződésekkel eladni, így megúszhatják, hogy a GVH megbírságolja őket. Hogy ez ma hogy áll, nem tudjuk. 

Magyar tisztasági törvénnyel a kézművesekért

Látszik tehát a fentiekből, hogy lenne mit javítani a söripar helyzetén. A kisebb magyar sörgyártók helyzetbe hozásával új munkahelyek jöhetnének létre, javulhatna a piacon elérhető sörök minősége, ami jót tenne a turizmusnak, a vendéglátásnak és optimális esetben még az exportnak is. A kérdés, hogy hogyan lehetne valóban megújítani az iparágat? Hogy hogyan harcolhatna a politika valamiért, és nem valami ellenében? 

Az elsődleges szempont, hogy amikor támogatni kívánjuk a kisebb üzemeket, akkor azt ne a nagyok elleni szankciók és piactorzító állami beavatkozások útján tegyük. Ne mesterségesen akarjuk hátrányba hozni a nagy gyártókat és előre nyomni a kicsiket, hanem teremtsünk olyan feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a kézműves magyar sörök valóban versenyképesek legyenek a multikkal szemben.

Sem a vendéglátáson, sem a kereskedelmen, sem pedig a hazai élelmiszeriparon nem segítene, ha mondjuk adókedvezménnyel támogatnánk kisüzemeket csak azért mert magyarok, miközben kézművességük csupán silány minőséget, átgondolatlan üzleti koncepciót, rossz technológiai megoldásokat jelent. Emlékezzünk, a házi pálinkafőzés szabályainak lazítása mennyi pancsolt szemetet eredményezett az elmúlt években. 

Segítsük, támogassuk tehát a magyar sörgyártást, de az legyen kifogástalan, minőségi és profitábilis.

Németországban 1516-tól 1988-ig védte a sörpiacot a német tisztasági törvény, amely kimondta, hogy csak árpamalátát, komlót és vizet (a későbbiekben még élesztőt) volt szabad használni a sörkészítéshez. Ez a szigorú szabály tette lehetővé, hogy a minőségi sör a német kultúra elengedhetetlen részévé váljon és hogy több, mint 1300 sörgyár működhessen az országban.

Ha sikerre akarjuk vinni a magyar sört, akkor egyszerre kell garantálnunk annak tisztaságát - akárcsak a németek tették, évszázadokon keresztül - és kihasználni a kézművességben rejlő változatosságot és kreativitást. Ez az igazi kihívás.

Minőségi sör persze nincs jó minőségű alapanyagok nélkül és versenyképes magyar üzemek sem lehetnek összehangolt marketing, közös védjegy, régiós közösségi márka, méretgazdaságos gyártóegységek és logisztikai hálózat nélkül. Meg lehet tehát teremteni a sikeres magyar kézműves sört, de azért nem a vörös csillag ellen kell háborút indítani, hanem a kis magyar vállalkozásokat kell érdekszövetségbe kovácsolni. Termelőket, sörgyártókat, vendéglátókat, szállodásokat. Az utóbbinak van értelme, az előbbi csak értelmetlen szájhősködés.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://bor.mandiner.hu/trackback/29249

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés