Már Tokaj sem a miénk?

2012. november 11. 12:04

Az aszú nem kért kettős állampolgárságot, mégis lett neki, azzal, hogy a szlovákiai bortermelők is használhatják a Tokaj nevet.

2012. november 11. 12:04
Pósa Árpád
MNO

„Trianon óta Magyarország az egyetlen ország, amelyet saját maga vesz körül – szoktuk meghúzni szomorkásan nosztalgiázó szavakkal a történelmi mérleget. Sok gondot, fájdalmat és keserűséget okozott már ez nekünk. Most, hogy a szórványmagyarság többsége már bekerült az Európai Unióba, és várhatóan a többiek is idővel csatlakoznak, az emlékek már-már elsimulni látszanak. A kettős állampolgárság lelki, érzelmi elégtételéről nem is beszélve. De mindent azért az EU sem old meg. Sőt.

A szőlő például nem mozog, nem látogatja meg rokonait a határon át kirándulva, mégis áthúzódik a zöldhatáron. Az aszú nem kért kettős állampolgárságot, mégis lett neki, azzal, hogy a szlovákiai bortermelők is
használhatják a Tokaj nevet. Történt ez azzal az egyszerű mozzanattal, hogy az európai E-Bacchus jegyzékben az Európai Bizottság a korábban meglévő »Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblast« megnevezést lecserélte a »Vinohradnícka oblast’ Tokaj«-ra. Mindegyik szlovák nyelvű variáció Tokaji borvidéket jelent, mégis micsoda különbség. Az első változat egyértelműen mutatja, hogy a borvidék kérdéses része Szlovákiában található, a másik viszont rendkívül könnyen összemosható Tokaj-Hegyaljával. (...)

Tokaj-Hegyalja zárt borvidék, ahol a helyi termelők rendkívül szigorú szabályok szerint készíthetik tokaji és aszú megjelölésű boraikat. A borvidékről elkerülő szőlőt már nem lehet tokajinak nevezni, a borvidékre be nem kerülhet szőlő. Tokaj-Hegyalján csak az ott megtermelt szőlőből, csak a tokaji pincékben lehet, az évszázadok folyamán tökélyre csiszolt, és ma szigorúan ellenőrzött technológia szerint tokaji bort készíteni. A szabályok egy részét az állam határozza meg a bortörvényben, de termékleírásaikban maguk a termelők is szorítanak ezen még egyet-kettőt, hogy a minőség mindenképpen megfeleljen a világ egyedülálló és legkülönlegesebb borának. Most hazafias büszkeség ide vagy oda, ez nem túlzás. A tokaji egy és megismételhetetlen. Az aszú a magyar borászat egyetlen kitörési pontja a minőségi borok nemzetközi piacán. De hogyan lehet a tokaji márkát építeni, azt működtetni, és a piacon sikeresnek lenni, ha a szomszédban van valaki, aki lazább szabályozással készítheti ugyanolyan nevet viselő borát? A válasz: sehogy.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GáborGábor
2012. november 14. 10:57
mint ahogy a szüleid is betarthatták volna a "gyártási szabályokat" mielőtt ágyba bújtak, és téged nemzettek... de - szerencsétlenségedre - nagy buli lehetett náluk 9 hónappal a megszületésed előtt...
Obulus
2012. november 14. 10:36
A városhoz semmi, mint ahogy a Tokaji bornak sincs sok. Csak a nevét kapta onnan. A tokaji borvidék kiterjedt, nem Tokajban palackozzák a borokat, nagy részét nem is Tokajban termelik.
Wazze
2012. november 12. 10:27
Azt kell elérni, hogy Tokaj és a Tokaji hungarikum legyen!
hagyma
2012. november 12. 10:27
szerncsétlenek,ha kosice nem Kassa,ha presov nem Eperjes ....és még sajnos reggelig sorolhatnám,akkor mi köze egy magyar városhoz szlovákiának? össze kéne rakni fejben ezeket a dolgokat.Etyeken is va chardonnay ,méghozzá ugyanavval atechnológiával készítik,lehet jobb az eredetinél ,mégsem burgundi.AZ EGY MÁSIK ORSZÁG!!!!!!!!értitek???????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!