A magyar bor ismeretlen, követhetetlen, rossz

2014. május 21. 22:00

Magyarország a világ bortermelésének kevesebb mint egy százalékát adja, és higgyék el nekem: ez a termés nem tartozik a legjobb egy százalék közé, írja a vezető lengyel borszakíró. A VS.hu vitát indított a magyar borok világhíréről, innen szemlézünk.

2014. május 21. 22:00
Wojciech Bońkowski
VS

„Ma a bor világpiacán négy dolog kell a sikerhez: ár-érték-arány (az olcsó boroknak ugyanúgy megvan a piacuk, mint a drágáknak); identitás (legyen miről felismerni az adott bort); egy jó sztori (ezt hívhatjuk kommunikációnak, PR-nak, bár a bor esetében ez mindig több ennél); és egy bejáratott, erős márkanév. Ennyi. Ja, és még annyi, hogy Magyarország borai e négy kritérium közül egyet sem teljesítenek.

Nézzük rögtön a negyedik elemet, az erős márkanevet! Magyarországon (de egész Kelet-Közép-Európában) nincs egyetlen egy top bortermelő cég sem, amely valamilyen erős márkanévvel lenne jelen a nemzetközi piacon. Ez pedig azt jelenti, hogy még ha meg is lenne az első három feltétel (ár-érték-arány, identitás, PR), akkor is csak az egyéb kategóriában tudnának a magyar borok a világpiacon versenyezni. A két nagy magyar bortermelő háznak, a Törleynek és a Tokaj Kereskedőháznak nem sikerült a hazai piacon túlnyúlni, és nem hogy a világban, de a szomszédos országokban sem mond már semmit e két márkanév. A többi kisebb borászatok pedig, akár jók, akár nem, pusztán a méretük miatt nem tudnak megjelenni a világpiacon. Takler, Gere, St. Andrea nem hasonlíthatóak egy Gaja-hoz, egy Torres-hez.

Magyarország borainak tehát semmi esélyük a jelenlegi adottságok mellett a világpiacon. Magyarország azonban még azt is elmulasztotta, hogy a regionális piacra betörjön. Chablis, Chianti vagy Rioja – ezek mind ismert nevek a világ borfogyasztói előtt.

Főleg a történelmi hagyományok okán tudtak sikeresek lenni, de persze kellett hozzá jó marketing is, amely e történelmi hagyományokat ügyesen eladja, elmeséli. Magyarországnak meglett volna az esélye, hogy például az egri bikavérrel felzárkózzék e csoporthoz – de ehelyett az egri bikavérből egy kelet-európai piacra szánt, olcsó, rossz bor lett. Ezt hívják marketing hara-kirinek talán. A többi bortermelő tájegységnek, legyen az akár Villány vagy Szekszárd, pedig eleve nincs esélye felzárkózni, mert Magyarországon kívül ember nem tud róluk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MOPO3OB
2017. augusztus 09. 18:48
Marketingben talán elment a világ, de technológiában egyedül Gál Tibor több innovációt hozott másfél évtized alatt mint egész Franciaország fél évszázad alatt. Természetesen a bor nem informatika ami kötelezően igényli a folyamatos innovációt. De létezik azért technológiai innováció a borászatban amiben kifejetetten jók a magyar borászok. A már említett Gál Tibor csinálta meg a dél-afrikai borászatot, előtte nem volt versenyképes bora Dél-Afrikának. A gravitáció által mozgatott hatalmas tartályokban érlelt bor nemcsak modern de új minőséget is teremtett.
MOPO3OB
2017. augusztus 09. 18:47
A borászathoz nem ért az teljesen világos. Franciaországban a magyarországi átlagnál is jóval kisebb kis családi cégek tudnak drága minőségi bort termelni és eladni. Szóval akkor mi a cél? Valami magyar - lengyel ellentétet akar szítani, vagy mi?
MOPO3OB
2017. augusztus 09. 18:47
Ez a Wojciech Bońkowski egy valódi lengyel vagy egy olyan "lengyel" mint Nickolaus Myslicki álnéven tevékenykedő kismacskagyilkos Toepler Zoltán filmes?
gxcapril
2017. augusztus 09. 18:47
Szambol vetted ki a szot. Amikor elolvastam a cikk cimet az elso gondolatom volt. A Kurva Anyadat te Barom. A Magyar Bor felveszi a versenyt akarmelyik orszag boraval. A problema a marketingel van, mint minden mas Magyar termek eseteben. Mi hiaba talalunk fel s keszitunk vilagszinvonalu termekeket, nem tudjuk eladni oket, a "nyugat" mindig olcson megveszi a licenszet, aztan ok kaszaljak a lovet. Persze az ilyen rohadekokokkal, hazaarulo liberalkommunistaszocialista szemet tetu nem sok orszagban letezik akik allandoan a sajat hazajukat baszo*&^tjak. Sajanos ez Magyar sajatossag. Mas orszagokban mar agyonvertek volna ha sajat nemzetedet cseszegeted. De hat te coveted KOvacs Laci Bacsikt, Merjunk kicsik lenni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!