Nem sör, hanem életérzés: az Igazi Csíki Sör sztorija

2016. február 23. 08:27

Lénárd András, a csíkszentsimoni sörmárka alapítója húszperces videóinterjúban mesélt az Igazi Csíki Sör alapításáról, a termékportfólióról és a Heineken Romaniával folytatott jogi küzdelemről.

2016. február 23. 08:27

A Sóvidék Televízió az Igazi Csíki Sör brand alapítójával, Lénárd Andrással készített egy kifejezetten érdekes, majdnem húszperces interjút. A csíkszentsimoni sörüzem tulajdonosa elmondta, ő nem kifejezetten sörivó ember, ám egyszer Budapesten kóstolt egy olyan sört, hogy megszületett a fejében az ötlet: ilyet ő is akar.

„Mi igazából nem sört, hanem egy életérzést gyártunk” – hangzik el a marketingtankönyves mintamondat Lénárd András szájából rögtön az interjú elején. „Úgy mentünk neki a piacnak, hogy még nem volt sör. A fiúk mentek az autókkal, és mondták, hogy majd lesz sör. Úgy kötöttünk több, mint ezer szerződést, hogy a gyár még el sem indult” – mesél a kezdetekről.

Így amikor a gyártás elindult, már nem volt gond az értékesítéssel.

Lénárd András a termékportfólióról is mesélt: az eddig kétliteres PET-palackos formában megjelent, hamarosan vélhetően félliteres üveges kiszerelésben kijövő Székely sör egy keserűbb sör, az Igazi Csíki Sör inkább egy bajorosabb-édeskésebb vonalat visz.

Az erdélyi vállalkozó a Heineken Romaniával folytatott perről is beszámolt: szerinte mindenki tudja Székelyföldön, hogy nincs igaza a hollandoknak, csíki sör brand korábban ugyanis nem létezett, hiszen a konkurenciát Ciuc-nak hívják. „Ez nem arról szól, hogy minek neveztek valamit közszájon, hanem a márkáról. Ilyen bejegyzett márka, ilyen hirdetések nem voltak. Most utólag bejegyezték a Csíki Premium márkát” – fogalmaz. Szerinte hosszas jogi vitára kell számítani, ami nem lesz könnyű.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2016. február 26. 11:46
Hogy jön ez ide?
Sinistra
2016. február 24. 11:04
Ez biznisz. Tiszta biznisz. A bizniszt összekötni a nemzeti érzésekkel gusztustalan, akármennyire jó, vagy rossza az sör. Amikor '90-ben a koronás címerrel jelent meg a Reform újság, ez épp annyira volt visszatetsző, mint ez a székely életérzéses sör.
Szervtolvaj
2016. február 24. 02:18
Míg egészséges mértékű a nemzeti jelképek használata, nincs ezzel semmi gond. Ilyen alapon utálnod kellene az amerikai vagy brit termékek kb. 2/3-át, de nyilván nem teszed, mert az más. :)
Sinistra
2016. február 24. 00:42
Amíg egészséges. De ez nem egészséges, mert egy (50%-ban belga) termékhez kapcsolja a nemzeti érzést, árucikké silányítja és kisajátítja. Ez épp olyan baromság, mint a Magyar Teföl termékcsalád nemzeti színekkel. Nem a jelképhasználattal, hanem az árukapcsolással van a bajom, mielőtt leballibeznél.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!