Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Nem New Yorkban kell a magyar bort eladni

2016. március 07. 10:51

Teljesen felesleges, hogy magyar pincészetek New York-ban próbáljanak megjelenni a boraikkal – állítja Michael Schaefer amerikai borkereskedő, a néhány napja a VinCE Budapesten a Pannon Bormíves Céh számára megtartott zártkörű előadásán. A szakértő szerint sok keresnivalója van a boroknak a tengerentúlon, csak nem New York-ban.

2016. március 07. 10:51

„Tökéletesen érthető, hogy miért tudott csak kevés magyarországi pincészet megjelenni eddig Amerikában” – kezdte előadását Michael Schaefer amerikai borkereskedő a VinCE Budapesten egy lapunknak küldött sajtóközlemény szerint. A Pannon Bormíves Céh számára Master of Wine-ok társaságában megtartott előadásában hangsúlyozta, hogy a nagy alkoholtilalom óta az USA gondosan szabályozza a borkereskedelmet is.

Ám nemcsak a bürokratikus nehézségek akadályozzák a magyarországi borexportot, hanem az is, hogy a világ minden pincéje New Yorkban akar érvényesülni. A szakember szerint ezért a 15 milliós nagyvárosba irreálisan sok bor ömlik, így a magyarhoz hasonló kis marketingbüdzsével rendelkező bortermelő országoknak el kell kerülniük ezt a – Schaefer szavaival – fekete lyukat, és helyette a másik 315 millió borisszát kell megcélozniuk.

A Pannon Bormíves Céh több mint harminc tagja annyiban megerősítette az elhangzottakat, hogy mind a Bock, a Gere, a Jásdi, a Frittmann és a St. Andrea pincészeteknek gondjai voltak azzal, hogy az USA keleti partján terjeszkedjenek. Nem mellesleg 1999-ben éppen azért hívta életre tíz családi pincészet a Pannon Bormíves Céhet (Szepsy István, Tiffán Ede, Szeremley Huba, Tummerer Vilmos, a néhai Gál Tibor, Árvay János, Gere Attila, Heimann Zoltán, Tóth Sándor és Vesztergombi Ferenc), hogy a minőségi borászok összefogásával elősegítsék a kimagasló magyar borok külföldi népszerűsítését. 

A borkereskedő arról is beszélt a hétvégi boros rendezvényen tartott előadásán, hogyan lehet az angliai és az amerikai borversenyeken magas pontszámokat elérő, úgynevezett versenyborokat készíteni. Schaefer szerint ugyanis az USA-ban a fogyasztókat elsősorban a magas pontszámok ingerlik vásárlásra – különösen arrafelé sosem hallott borfajták esetén, mint például a cserszegi fűszeres, bikavér vagy kadarka.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!