Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Meghódítaná a magyar sörpiacot az Igazi Csíki Sör

2016. július 25. 13:55

A székelyek után a magyar fogyasztókat célozza meg az Igazi Csíki Sör, a csíkszentsimoniak ugyanis elkezdték felépíteni magyarországi disztribúciós hálózatukat. A cég kereskedelmi munkatársa a Mandinernek beszélt erről.

2016. július 25. 13:55
Bukovics Martin

Székelyföldet követően Magyarországot célozza meg a csíkszentsimoni Igazi Csíki Sör. Szabó Ákos, a cég kereskedelmi munkatársa a Mandinernek adott interjújában elmondta, öt városban: Kaposváron, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Győrben és Budapesten hoztak létre telephelyet, hogy onnan lássák el az országot.

Megtudtuk: a székelyföldiek főleg kisebb kiskereskedelmi egységekbe és HoReCa-szegmensbe szeretnének közvetlenül szállítani. Az Igazi Csíkit ezért főleg trafikokban, kisboltokban, illetve vendéglátóipari egységekben lehet majd megvenni. Szabó Ákos úgy látja, ma a magyarországi piacon hiány van kifejezetten hazai, jó minőségű és finom sörből. Ők szívesen töltenék be ezt az űrt, mondja a kereskedelmi munkatárs.

A gyártást azonban semmiképpen nem hoznák át Székelyföldről Magyarországra, annak lényegét ugyanis éppen a csíkszentsimoni víz és a segesvári komló adja. Ha a nagy sörkonszernekhez hasonlóan gyárakat létesítenének új piacaikon, az eredeti sör íze és minősége romlana, mondta Szabó Ákos a Mandinernek.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Strassnoff Ignác
2017. március 10. 02:41
Mi a fasz köze van a sor ízének a nacionalizmushoz? Én Romániában az Ursus-nál jobb (Román.)sört még nem ittam. Második helyezett a Silva volt. Fogalmam sincs, hogy melyiket milyen tulajdonosi kör gyártja. Azt meg fájó szívvel kellett megállapítanom, hogy a Hargita nevű sör-utánzatnál szarabbat kint még nem ittam. (Megjegyzem a nacionalista barátaink számára, hogy egy vásárhelyi 2. osztályú sörözőben majdnem 40-féle sört lehetett kapni. Azért ez nem gyenge, nem?) Na szóval a Hargita sör nagyon szép nemzeti színű címkével került forgalomba. (Nagyjából olyan a dizájn, mint a Balatoni Világosnak 1980-ban.) Ennek ellenére az íze nagyjából hasonló lehet, mint a denevérhúgynak. (Biztosan nem állítom, az utóbbit még nem ittam.) Szóval egy ihatatlan szar. (Ha valaki ivott már Tesco gazdaságos sört, na ez olyasmi...) Nem véletlen, hogy a 2 székely megyén kívül még soha nem láttam forgalmazni. Ott se nagyon szerették.. Akkora szar már nemzeti duma alapján arról beszélni, hogy egy sör jó, vagy nem jó.. Például ha újfasiszta lennék, akkor is el kéne ismernem, hogy a Heineken kurva jó sör, akkor is, ha vörös csillag van a címkéjén. Na persze a húgyagyúak ezt másképp gondolják...
kohntalan
2016. július 30. 16:23
A sör az olyan proli dolog, az úriemberek bort isznak.
3M..
2016. július 30. 16:17
Akkor még mi diktáltunk Európának, a Bajoroknak. Ezért máig a legjobb. Szebb Jövőt!
3M..
2016. július 30. 16:17
Ne gyűlöld a fehéreket, ne gyűlöld a székely magyarokat. A "tápos" kifejezést is őnáluk használatos. De mi megértvén őket, nem táplálunk ellenük soha ellenszenvet. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!