Meg van mentve a Száraz November – 16. nap

2016. november 17. 10:30

Raus! – förmedt rám a törzshelyem csaposa, mikor a helló, mi újság kérdésre csak annyit mondtam: Száraz November. Persze vicc volt, hiszen még alkoholmentes búzasört is rendeltek a kedvünkért.

2016. november 17. 10:30
Trinks Náci

Szerzőnk, Trinks Ignác úgy döntött: végigcsinálja a Száraz Novembert, tehát egy korty alkoholt nem fogyaszt ebben a hónapban. Náci erről a Mandiner.boron vezet naplót.

*

A Száraz November 16. napján bebizonyosodott: az igazán jó kocsmák az izzadtságszagúan intézményesíteni próbált száraz safe space-ek nélkül, józan (!) piaci megfontolások alapján is alkalmazkodnak a Száraz November miatti keresleti igényekhez. 

Kedvenc, német-magyar kooperációban működtetett expat-kocsmámban már a hónap elején belengették, hogy két hét múlva lesz „nagyon jó” alkoholmentes sörük; de akkor azt hittem, csak viccelődik velem a csapos, hiszen az első pár nap keserveit látva alappal hihette, hogy nem húzom ki sokáig az absztinenciát.

És lám! Én is bírtam a józanságot, kocsmárosaim pedig a Facebookon bejelentették (a Száraz Novembert illető lenéző rosszallás miatt érdemes eredetiben idézni): „Hey you lost souls, enjoy your damn Sober November or whatever szarasz depression you are in, with our new beer Erdinger Buza alkoholmentes.” 

Bár szombat óta a sopronis és a szalonos élményeimnek köszönhetően különösen óvatos vagyok az alkoholmentes sörökkel, azért arra gondoltam, hátha a németek ebben a hálátlan műfajban is jobbak, és elslattyogtam a nyolcadik kerületi krimóba. 

Raus! – förmedt rám a csapos félig vigyorogva, mikor a helló, mi újság?-kérdésre csak annyit mondtam: Száraz November, és kikértem a beígért „nagyon jó” alkoholmentes sört. Aztán jött a meglepetés: az alkoholmentes Erdingernek tényleg búzasöríze van! Olyannyira alig akartam ezt elhinni, hogy kétszer is megnéztem az üveget, amiből a szemem előtt kitöltötték. De ott virított rajta: alkoholfrei.

Most már végleg meg van mentve a Száraz Novemberem!

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2016. november 30. 13:06
"az alkoholmentes Erdingernek tényleg búzasöríze van! " naná, hogy.. :p vezetéskor.. száraz novemberen innen és túl is.. ;)
Fahrenheit 451
2016. november 30. 13:06
ERDINGER Alkoholfrei - http://farm8.staticflickr.com/7316/9650076410_86d4800229_z.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!