Etyeket megszórják egy kis pénzzel

2016. november 19. 09:20

Több mint 3,7 milliárd forintos fejlesztések kezdődtek a Fejér megyei Etyeken és környékén az etyeki Gasztrosétányhoz kapcsolódva, a pénzt út- és közműfejlesztésre, igényes tájépítészeti megoldásokra, valamint kerékpárút építésére fordítják.

2016. november 19. 09:20

A szerdai rendezvényen Tessely Zoltán, Etyek, valamint a Szent László- és Váli-völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa hangsúlyozta: a 2015 végi kormánydöntést követően januárban kezdődött el a tervezés és most a kivitelezés. A projekt vezetője a borturizmusban betöltött szerepe elismeréseként Etyek lett.

Az Újhegy kapja a legtöbb fejlesztést

A biztos megemlítette azt is, hogy tervezés alatt van az Etyek, Gyúró, Vál és Vereb településeket összekötő közút, ugyanakkor a Bicskét Etyekkel összekötő kisvasút egyelőre nem valósul meg. A Fejér megye északi részének több települését összefogó Pannónia Szíve fejlesztési program első lépcsőjeként megvalósuló fejlesztésekről Tessely Zoltán ismertette: a legjelentősebb beruházások az etyeki Újhegyen lesznek, ahol a Gasztrosétány borospincéit, présházait és zártkertjeit összekötő út bazalt kockakő burkolatot kap, parkolók épülnek, a villamos légkábeleket földkábelekkel helyettesítik, elkészül a felszíni csapadékvíz-elvezető rendszer és csatornahálózat, továbbá igényes térbútorokat és közvilágítási kandelábereket telepítenek.

A falu központjában, egy felújított sváb parasztházban elkészül a Kitelepítettek Magyarországi Emlékháza, ahol a szülőföldjükről elüldözött lakosok szenvedéseit bemutató, országosan is egyedülálló tárlat kap helyet. Az Öreghegyi úton, a Körpincénél és a Kecskegödörnél kiépül a közvilágítás, valamint felújítják az útburkolatokat. Emellett színpad épül a Körpincénél és közösségi térré alakul át a faluközpontban lévő Magyar-kút és az általa táplált Nádas-tó környéke. A projekt keretében több mint 20 kilométeres új kerékpárút épül, amely a falut Újhegytől indulva észak felé, Bicske és Csabdi érintésével összeköti Tarjánnal. Közútfejlesztések is megvalósulnak: megújul a Biatorbágy-Etyek-Alcsútdoboz, illetve a Háromrózsa-Botpuszta-Etyek út.

Települési wifihálózat is épül

Molnár Krisztián, a Velencei-tó és térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács elnöke közölte, hogy az eredetileg megítélt 2,275 milliárd forintos forrásösszeghez két alkalommal is több százmilliós nagyságrendű kiegészítő támogatást nyert el a program. Így további 600 millió forint állami támogatás érkezett etyeki fejlesztésekre, és 841 millió az Etyek és Tarján közötti kerékpárút teljes megépítésére. Hozzátette, valamennyi fejlesztésnek 2017. június 30-ig meg kell valósulnia.

Jelezte, hogy a több mint 3,7 milliárdos beruházás keretében egységes települési arculat és utcakép kialakítása is zajlik, valamint az egész településen vezeték nélküli internet hozzáférést biztosító fejlesztés valósul meg, továbbá turisztikai információs táblákat szerelnek fel. Elmondta, hogy az önkormányzat a fejlesztési tanács közreműködésével 300 milliós költségvetésű pályázatot nyújtott be a területi operatív programhoz, így minden esély megvan rá, hogy rövidesen elkezdődjön egy borászati látogatóközpont építése is a településen. (MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2016. november 30. 13:37
most delázzák le közpénzből, hogy a felcsúti kisvasút még az etyeki budikon is átpöföghessen...
Fahrenheit 451
2016. november 30. 13:37
le akarod tagadni, hogy Etyeken nem engedték át Orbán kisvasútját és most közpénzből megvesztegeti őket? a papáját kéne agyba-főbe verni, amiért nem vett a Vikinek egy játékvasútat gyerekkorába..
gudmen
2016. november 23. 07:32
A jo öreg Nicolae Ceaușescu most megnyalja mind a 10 ujját...
paloma
2016. november 20. 18:31
Minden hozzászólónak igaza van.Semmi pénzt Etyekre! Máshová se!Mindenki dögöljön meg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!