Már térítem az eltévelyedett száraz novemberezőket!

2016. november 23. 09:53

„Nem fogom bírni hónap végéig! Te tartod még?” – írt rám tegnap kétségbeesetten egy száraz novemberező barátom, akivel úgy két hete futottam össze, és akkor még ő tűnt az elszántabbnak.

2016. november 23. 09:53
Trinks Náci

Nem fogom bírni hónap végéig! Te tartod még?” – írt rám tegnap kétségbeesetten egy száraz novemberező barátom, akivel úgy két hete futottam össze, és akkor még ő tűnt az elszántabbnak. Érdekes, nekem az eleje volt a legnehezebb, most meg már egészen hozzászoktam az absztinenciához, de úgy tűnik, másoknak később jön el a holtpont.

Naná, hogy tartom még! – írtam vissza büszkén, mire jött a kiábrándító válasz: „Úgy betolnék egy üveg cabernet-t!” 

Mivel szívemen viselem a Száraz November társadalmi célját, gyorsan írtam, hogy NE! Pozitív üzenetként még beajánlottam az alkoholmentes Erdingeres kocsmát is, ahol a magyar viszonyokhoz képest kifejezetten jó sörszerű dolgot lehet kapni, ha már a borozásról kénytelen lemondani az ember. Nem sikerült rögtön meggyőznöm, cimborám szerint ugyanis az alkoholmentes sör olyan mint a guminő meg az e-cigi. 

Én nem tudom, még egyiket se próbáltam. „Az e-cigit még én sem” – jött a válasz barátomtól, aki egyébként sem az ízéért issza a sört, viszont józanul is végtelenül kreatív, ha a Száraz November megszegéséről van szó. Azzal jött ugyanis, hogy könnyű nekem, aki még október 31-én is ittam, de bezzeg az ő mája már október utolsó hetében is porosodott, szóval tulajdonképpen lassan ki is jön az egy hónap.

Na persze, szar duma! 

Mindenesetre misszionárius tevékenységemmel abszolút elégedett lehetek. Este ugyanis jött tőle még egy üzenet: „Bementem egy éjjelnappaliba aljas szándékkal. Aztán utolsó pillanatban meggondoltam magam... és kértem egy narancslét.”

Erre aztán elöntött a büszkeség. Én is narancslével szolidarítottam azokkal, akiknek nem az első száraz hét a legnehezebb, hanem az utolsó.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2017. január 14. 14:05
Valahogy nem tudok vele szimpatizál i.
bukovics
2016. november 24. 00:26
Kedves Tilda! Ön fején találta a szöget, ugyanis a Mandiner rendelkezik egy boros aloldallal, a Mandiner.borral, amelynek hasábjaira önnek most sikerült kommentelnie egyet. Ennek, valamint kitüntetett figyelmének személy szerint nagyon örülök, remélem, olvasónk marad. Hogy borszaklap-e a Mandiner.bor? Én inkább boros hírportálnak nevezném, jelennek meg itt könnyedebb, bulvárosabb jellegű cikkek-vélemények-videók a komoly, szakmai igényességgel megírt anyagokig - a cél az, hogy a borfogyasztók népes táborának minél nagyobb szegletét el tudjuk érni. És valóban, néha vannak borágazatbeli hirdetőink is - de ezt ön is ugyanúgy látja, ahogyan én, hacsak nem használ galád módon valamiféle reklámblokkolót. Ha bármilyen javaslata, kívánsága van a boros aloldallal kapcsolatban, e-mailben is elér. További jó olvasást kívánok! A Mandiner pedig rövid i, nagybetű. Tulajdonnév. Bukovics Martin, a Mandiner.bor szerkesztője
brekker
2016. november 23. 23:45
Már megint elmúlt 20-a és már megint elittad az összes pénzed, és most mindenféle ürügyekkel kölcsön kéregetsz.
brekker
2016. november 23. 23:45
Én bírom a csávót, nem lehetne, hogy naponta többször írjon? Mint például Béndek, a liberális antihős. Akit szintén bírok. Vagy Puzsér, a hajformázás matadora.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!