A furmint évének nyilvánította az ideit a kormány, jelentsen ez bármit is

2017. február 03. 09:13

A furmint évének nyilvánította 2017-et a kormányzat, azzal a céllal, hogy felhívja a nemzetközi és a hazai piac, illetve a fogyasztók figyelmét az egyik legfontosabb őshonos magyar szőlőfajtára.

2017. február 03. 09:13

A furmint olyan helyi szőlőfajta, amely méltó arra, hogy a magyar borágazatot képviselje a nemzetközi és a hazai piacon egyaránt, mondta Budapesten Kiss Eliza, a Furmint Február programsorozat csütörtöki nyitórendezvényén a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa.

Észak-amerikai piacok felé kacsintgatunk

Kiss Eliza hozzátette, azért éppen a furmintra esett a választás, mert Tokaj már a nemzetközi piacon is sikeres brand, és ott a furmint a vezető fajta. Mint az MTI-nek elmondta, Magyarországon jelenleg 3951 hektáron terem furmint, ebből 3800 hektáron Tokaj-Hegyalján, de a fajta szinte mindegyik magyar borvidéken megtalálható már. Kiss Eliza hangsúlyozta, hogy a kormányzat a többi helyi szőlőfajtáról sem feledkezik meg, a hazai és a nemzetközi piacon azonban a fehérborok vannak túlsúlyban.

Magyarországon mintegy 2,7 millió hektoliter bor termett 2016-ban, és 75-80 milliárd forint értékben értékesítettek magyar bort a hazai és a nemzetközi piacokon, közölte Kiss Eliza. Magyar Enikő, a Wines of Excellence nemzetközi borpromóciós program projektigazgatója hozzátette: a 2017 - Year of Furmint kampányt szerdán indították el az észak-amerikai piacon, ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a magyar kormány is.

Sommeliernek mindig igaza van

Beszámolója szerint azonban már a kampány indulása előtt, 2016 ősze óta 50 ezer palack mádi furmintot sikerült értékesíteni. Balla Attila, a Vinum Tokaj International importőr, márka- és piacépítő cég elnöke hozzátette: három éven át a Magyar Turisztikai Ügynökséggel és az agrártárcával együttműködésben népszerűsítik a magyar borokat, kiemelten pedig a furmintot az Egyesült Államokban és Kanadában.

A helyi kizárólagos forgalmazó szerint évi 36 millió palack száraz furmintra lenne igény az észak-amerikai piacon, ennek Magyarország jelenleg 10 százalékát, három év múlva mintegy 30 százalékát képes teljesíteni, mondta Balla Attila. A The Somm Journal legfrissebb száma is címlapján nyilvánította a furmint évének az idei esztendőt. (MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2017. február 06. 12:28
"kell moge ideologia...." "igazodási pont. Összetartó erő. Túlmutat önmagán. Szekértáborok felett áll. Hiába köt bele néhány gyökértelen, önjelölt félpróféta. Leránthatatlan a bozótharcba. ...új irány mutat. Átlép törésvonalakon, betemet árkokat." (iMád) mármint a furmint... :D)))))) a reklámszakmában ezt a kategóriát szemléletesen úgy hívják, hogy "himnusz a klotyópapírhoz"... :p http://bor.mandiner.hu/cikk/20170203_tallian_hedvig_nemzeti_ugy
zuhoflicite
2017. február 06. 12:28
Erre a semmitmondó furmintév szövegre legalább ismét emelnek egy nagyot a borokon, 10ezer alatt lassan nincs már dűlős száraz furmint Tokajban... Az, hogy megéri e ennyiért, azt a boros kóstoló blogokban könnyű megnézni..
tunde04
2017. február 04. 07:58
A szomszédom is szereti! Hajnal óta fúr mint az állat! :-(
Fahrenheit 451
2017. február 03. 14:33
"kell moge ideologia...." "Nemzeti Ügy".. mint a "Nemzeti Trafik".. :p ami ma itt "nemzeti", az csak azt jelzi, hogy már bekebelezte az orbán fidesz... :(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!