Az Igazi Csiki Sörért tüntettek az 56-osok terén

2017. február 07. 08:45

Hódmezővásárhely bojkottot ajánl a Heineken termékeivel szemben, néhány százan pedig már tüntettek is az Igazi Csiki Sörért.

2017. február 07. 08:45

Magyarországon is egyre nagyobb hullámokat vet a Heineken Romania és az Igazi Csiki Sört gyártó cég közötti jogvita. Hódmezővásárhely már a múlt héten azt ajánlotta a helyieknek, hogy ne forgalmazzák, illetve ne igyák a Heineken termékeit.

Egyébként ha ezt valaki be akarná tartani, akkor igencsak sokféle sörről kellene lemondania, hiszen a Heineken nem csak a Heinekent gyártja és forgalmazza, hanem több tucat más márkájú sört is, többek között az átlagos vidéki kocsmák csapjaiból folyó Sopronit is.

A romániai névhasználati sörvita miatt egyébként A Munka Becsületéért Alapítvány demonstrációt szervezett az 56-osok terére, a Heineken Magyarország épületének közelébe hétfő délutánra. Az eseményen még ingyen sört is ajánlottak az első 2000 érdeklődőnek, de a 444 tudósítása szerint mindössze végül párszázan vettek részt az eseményen.

A Miniszerelnökség szerint a Heinekent minősíti, hogy Magyarországon stratégiai megállapodást köt a kormánnyal, majd Romániában méltatlan eljárást folytat egy magyar márka ellen.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. március 20. 16:02
M/j.
zakar zoltán béla
2017. március 20. 16:02
mivel kapott 5 pirosat, ezért jót írt Orbán JD!!! A pirosak ilyenkor jelzik azt, hogy az írójának igaza van, s telibe találta a muslincákat!
zakar zoltán béla
2017. március 20. 16:02
Orbán János Dénes(MI 11. oldal):"Nincs ordítóbb suttyóság, mint egy nyugati multi és egy balkáni bíróság összefogása egy romániai magyar vállalkozás ellen,..."+ AZ ÍZE!
zakar zoltán béla
2017. március 20. 16:02
Így kell!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!