A kormánytagok cáfolják a lex Heineken visszavonását

2017. március 21. 10:06

Semjén Zsolt és Lázár János is cáfolta, hogy a kormány visszavonná a lex Heineken törvényjavaslatot. Semjén azt nyilatkozta, hogy a javaslat jogilag, erkölcsileg és politikailag is megállja a helyét.

2017. március 21. 10:06

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden egyaránt cáfolta, hogy a kormány visszavonná a lex Heineken törvényjavaslatot. A kormánytagok az atv.hu-nak nyilatkoztak az erről szóló sajtóhírre reagálva.

Semjén Zsolt kérdésre válaszolva leszögezte: nincs semmilyen indok arra, hogy a javaslatot visszavonják, az ugyanis erkölcsileg, politikailag és jogilag is védhető és helyes. A törvényjavaslatot bíráló ellenzéknek a miniszterelnök-helyettes azt ajánlotta megfontolásra, illetve azt „üzente”: az lenne a morálisan helyes, ha egy nemzeti ügyben az ellenzék a magyar ügy mellé állna. 

A Csíki sör megvédése alapvetően nemzeti ügy, nem gazdasági – jelentette ki Semjén Zsolt. A kormányfő helyettese arra is emlékeztetett, hogy a javaslat nem a kormánytól, hanem a Hargita megyei önkormányzattól indult. A kormány a székelység és Hargita megye mögött állását fejezte ki, amikor Borbély Csaba megkeresése után megfogalmazta javaslatát – közölte, hozzátéve: a lex Heineken nemzeti ügy, nem kormányügy. Semjén Zsolt szerint a balliberális oldalon evidenciaszerűen kellene az önkényuralmi jelképekkel szemben állást foglalni. Hozzátette: ha érheti a kormányt kritika, akkor csak annyiban, hogy már korábban, a tiltott önkényuralmi jelképekről szóló törvény megszületésekor kellett volna megállapítani a tiltást a kereskedelmi termékek esetében is.

A miniszterelnök-helyettes szerint azt nem lehet megengedni, hogy egy multi gátlástalanul eltiporjon egy kis faluban működő kis manufaktúrát. Lázár János szintén elképzelhetetlennek nevezte, hogy visszavonják a törvényjavaslatot.

(MTI)

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. április 26. 10:12
Ha az méltatlanná válik,igen!
Rockpapa
2017. március 28. 11:42
Kibaszott balliberális oldal,egyből a multi védelmére kelt.Remélem ez a banda sohasem fog kormányzati pozícióba kerülni.Bár kivel összefognának a hatalomért,mert hát demokratikus úton nem megy.
NemSzűrt
2017. március 28. 11:41
Hazudik a HVG? Milyen meglepő.
3M..
2017. március 28. 01:40
Értjük, tehát a kormány valóban kihátrál a Csíki ügy mögül. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!