Igazi Heineken–Igazi Csíki 1-0

2017. március 21. 21:05

Gazda Albert
Magyar Nemzet

Csak úgy mondhatom el, ahogy volt: a Heineken kiütéssel győzött. A habok tartósságán túl – szökött mind a kettő tempósan – semmiben sem tudta felvenni a versenyt a gonosz multi produktumával az álkisüzemi.

A dolgot őt magát nézzük, tanította a Bocskai Istvánt idéző Bibó István, ami nyilván szép irány. Nem véletlen, hogy a Magyar Nemzet mint újság is minden nap emlegeti, történetesen a 9. oldalán, egyfajta mottó gyanánt. Úgyhogy helyesen jártam el szerintem, amikor úgy határoztam, teszek egy fontos kísérletet ezekben a sörzivataros időkben. Műveltem ezt azon a napon, amikor nemhogy napirendre vette a drágalátos Országgyűlés az úgynevezett lex Heinekent, hanem tárgyalt is róla egy jókorát hamarjában.

Az olvasó bizonyára hallott már róla: ez az a Lázár Jánosék-féle jogszabály-módosítás, amely betiltaná ügyesen a piros csillag kereskedelmi célú használatát. További információ: a Miniszterelnökség-miniszter – akire az expozét is bízták a javaslat parlamenti vitájának elején – többször megmondta, nehéz idők jönnek a hollandus multira, mert ő bizony a végletekig elszánt a Csíki Sör és egyáltalán a magyar sör védelmében.

Ebből is látszik, nincs a célkeresztben más, konkrét balhéra adott konkrét reakció a törvényalkotói kalandorkodás. Az, hogy mellékszereplőket is érhet a pofon szele – cipőket, ásványvizeket, csokoládékat –, mellékes, hulljon a forgács, ha nagy lendülettel vágják a fát az izmos srácok. Van egy párhuzam: amikor a kárpátaljai magyarokat megtapossák majd az ukránok a formálódó új nyelvtörvénnyel – a lehetséges következményekről itt írtam –, az sem ellenük fog irányulni. Hanem a sok millió orosz ellen. Hogy mintegy mellesleg a mieink is pórul járnak bő százezren, nem tétel egy akkora országban.

De nem politizálni és pláne nem külpolitizálni akartam e helyütt elsősorban, mi több, azt sem tartom indokoltnak részletekbe menően elismételni, hogy mi a baj az igazi csíki huncutsággal. Meséltem már ezekről a nüanszokról – amelyek nem érdeklik Lázár Jánost és még sok embert –, egyszer és még egyszer is. Aki nem tudná, miért nincs semmi köze például a kézművességhez Lénárd András vállalkozásának, lapozzon vissza bátran.

Most mindenesetre arra gondoltam, veszek egy-egy üveggel az egymás ellenfeleinek minősülő termelők termékeiből, a magyar Heinekenből – Sopronban palackozzák – és a csíki Csíkiból, és úgy összekóstolom őket, hogy a fal adja a másikat. Ötletem hirtelen természetű volt, megláttam a párost egymás mellett itt lent a kisboltban. 299-ért az egyiket, 339-ért a másikat, plusz betétdíj. A magyar volt az olcsóbbik, a székely a drágábbik.

Nem állíthatom, hogy nem volt prekoncepcióm. Volt. Több mindenből táplálkozott ez. Egyrészt ritkán iszom sima világos lágersöröket. Unalmasnak tartom őket, érdektelennek, nincs hozzájuk ingerenciám, sajnálom rájuk az időt. Másrészt ilyen Csíkit kóstoltam régebben, és bár összetettnek-izgalmasnak nem éreztem, mégis úgy tűnt, hogy van benne anyag. Ezek alapján azt előfeltételeztem, hogy Lázár János kedvence kivágja a rezet, és legalább annyi kiderül, hogy amiért ekkora küzdés van szimbolice, az igenis képvisel néminemű minőséget. Szemben a jellegtelen-értéktelen globalista egyensörrel. A kormányzati hajcihőt, igaz, az sem legitimálná összességében és mindenestül.

A prekoncepcióm azonban csúfosan megbukott. Csak úgy mondhatom el, ahogy volt: a Heineken kiütéssel győzött. A habok tartósságán túl – szökött mind a kettő tempósan – semmiben sem tudta felvenni a versenyt a gonosz multi produktumával az álkisüzemi. Sokkal egészségesebb volt a Heineken világos-tiszta színe, mint a másik punnyadt sárgája. Emez egyszerű, de egyenes illatával sem tartotta a lépést amaz áporodott zűrzavarossága. És akkor az ízekről nem is beszéltünk: a holland magyarnak volt – kis markáns komlósság is játszott –, a székely magyarnak nem volt. Azelőtt elillant belőle minden zamat, hogy lecsúszott volna a korty. Ezt azért is könyveltem el nagy meglepetésként, mert a Csíkit 6-os alkohollal tolta meg a sörmester – a Heinekené 5-ös –, és az ilyesmi magától értetődő előnyt szokott jelenteni. Eleganciában nem feltétlen, de kraftban-karakterben igen.

Összegzés. A Heineken átlag feletti ipari ivósör, üdítésre, frissülésre, meccsnézéshez remekül alkalmas, kategóriájában jó osztályzatot érdemel. A Csíki e palackja sajnos maximális csalódásnak bizonyult. Volt már jobb, mint említettem fentebb, így nincs más hátra, mint bizakodni, hogy ennél – bármi is legyen végül a neve – többre lesz elég a későbbiekben. Mindig, egyenletesen, tisztességesen. Ha nem, akkor bármit tesz a magyar kormány – törvényhozásilag, támogatásilag –, maguk a fogyasztók fogják lerántani a történetről az összes romantikázós lepleket. Miután megnézték a dolgot őt magát.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
vissza a teljes nézetre