Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Ilyen volt a Pro Wein magyar standja

2017. március 23. 10:18

Tizenkilenc kiállítót jelenített meg a düsseldorfi Pro Wein boros kiállításon a Magyar Turisztikai Ügynökség közös standja, mondta Török András, az állami csúcsszervezet vezetője a Pro Wein házitévéjének, ahol részletesen bemutatják, hogyan is nézett ki idén a magyar borok megjelenése a világ egyik legfontosabb boros rendezvényén.

2017. március 23. 10:18

Tizenkilenc kiállító, számos mesterkurzus, telített padsorok: így foglalható össze Török András, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetőjének mondanivalója a düsseldorfi Pro Wein házi videócsatornájának adott interjújában. Török a stábnak elmondta: a magyar bor sokszínű, azt úgy kell megmutatni a nagyvilágnak egy csomagban, hogy abban szerepet kapjon a turizmus és a gasztronómia is.

Az interjúban elhangzik, hogy a turisztikai ügynökség első embere szerint a Pro Weinon való megjelenés kiemelt fontosságú Magyarország számára, hiszen fel szeretnék rakni a világtérképre a magyar borokat. Török úgy tűnik, a Pro Weinra végül megtalálta a magyar bor Kiss Eliza miniszteri biztos által januárban felkérdezett hívószavait: a bennük tapasztalható komplexitást, örömöt, kultúrát, az UNESCO-világörökséget, Tokajt, a világhírű aszút említette az interjúban.

„Ami igaz az aszúra, igaz a magyar borokra is: igazán egyediek és megmutatkozik bennük sokszínűségünk” – fogalmazott a turisztikai ügynökség vezetője a borvidékekről készült képektől, valamint az általa a standon kóstolt boroktól érezhetően lelkes riporternek.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2017. március 27. 07:19
A német riporternő be is lelkesült? Lehet, hogy én öregszem, de azért ennél egy kicsit választékosabban kéne írni.
Akitlosz
2017. március 23. 19:55
Furcsa, hogy a "Hungarian Tourist Agency"-n nél senki, még a főnök sem beszél németül. Düsseldorfba németül beszélő embert lett volna célszerű küldeni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!