Sörmagyarok

2017. március 24. 09:52

Bayer Zsolt fertőzést kapott. Betegségének tünetei jól ismertek.

2017. március 24. 09:52
Vajnai Attila
A Mi Időnk

„Bayer Zsolt fertőzést kapott. Betegségének tünetei jól ismertek.

Az egyike ezeknek a számára nem teljesen tisztázott nemzeti érzésből fakadó gyűlölet minden és mindenki ellen, aki nem úgy értelmezi a hazaszeretet fogalmát, mint az »Igazi« sörmagyarok.

Aki nem áll ki az általuk hazafiasan szürcsölt szentelt sör gyártója mellett, az máris a hazaárulás gyanújába keveredik. Eközben a hungarista és neonáci jelképek mutációival felvonuló csőcselék az egész világ előtt szégyent hozott hazánkra, amikor a Waffen-SS rémtetteit dicsőítették az úgynevezett »kitörésre« emlékezve. Akkor az ébredező sörmagyarok nem siettek törvényt követelni a közélet szennyezése miatt, de már tisztították ősi, rovásírásos sörnyitóikat az »Igazi« sör védelmére.

És ahogy az influenza alább hagyott – talán szövődményként -, újra fellángolt a gyűlölet. Az eddig stratégiai partnerként működő sörgyár »soros« ellenségként lépett elő, amely a visszataszító profitérdekektől vezetve szennyezi a magyar közéletet a vörös csillaggal.

Nem kellenek drámaírók. Az Élet mindent felülmúl. Egy kormány, melynek működése alatt gyermekek százezrei kényszerülnek ingyen iskolai étkeztetésre – mert otthon nincs mit enni -, azzal foglalkozik, hogy sörharcba kezd.

Igazi büszkeség tölt el, hogy ezek az elvetemült, táborokba gyűlt bitangok személyes ellenségüknek tekintenek, és József Attilával együtt kiálthatom nekik:

Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat!

Vajnai Attila
elnök
Európai Baloldal”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Buga
2017. április 12. 20:23
"Egy kormány, melynek működése alatt gyermekek százezrei kényszerülnek ingyen iskolai étkeztetésre" Hogy van képed ilyet írni, nem szégyelled magad?
Zokni
2017. április 12. 20:23
"Az "úgynevezett" kitörési kísérlet nagyon is valóságos voltát bizonyítják..." - írja. Itt nem az eset megtörténtét, hanem az utókor számára példaként szolgáló "hősi" mivoltát teszi idézőjelbe Szerző.
Zokni
2017. április 12. 20:23
"...Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat!" - idézi. Vigyázni kell. Nevezett nemcsak a hazafiságot és a sört, hanem még a József Attila költészetét is saját szempontjából ítéli meg. És az ezekről másképp gondolkodókat meg úgy is ítéli el.
malakka
2017. április 12. 20:19
Részletezve: "Egy kormány, melynek működése alatt gyermekek százezrei kényszerülnek ingyen iskolai étkeztetésre – mert otthon nincs mit enni" - Kurva anyád. "mikor a Waffen-SS rémtetteit dicsőítették az úgynevezett »kitörésre« emlékezve" - Kurva anyád. Összegezve: Kurva anyád rühes bolsevik kutya.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!