Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Tarcal is elkészítette saját borát

2017. április 05. 10:39

Több tokaj-hegyaljai település után a borvidék legdélebbi pontján fekvő Tarcal is úgy döntött, közös termelői borban mutatja meg dűlőinek sajátos arculatát. Tarcal viszont kissé más úton jár, településbor-filozófiája eltér a mádi vagy a tállyai összefogással született borokétól. Kilenc pincészet vett részt az összefogásban.

2017. április 05. 10:39

Tokaj-Hegyalja több települése is előállt már közös borral, ám a tarcaliak koncepciója különbözik a korábbiaktól: míg Mádon, Tállyán és Olaszliszkán a felvásárolt szőlőkből egy termelő készíti el a község borát, Tarcalon a csatlakozó pincészetek saját alapboraikat adják a településszintű házasításba. „Azok az egyedi jegyek, amelyek megjelennek a különböző dűlőinkben, a Tarcal Borban nem tűnnek el, hanem egymást erősítve gazdagítják az összképet” – fogalmazott Kanczler András, a Basilicus Borkultúra Központ és Szőlőbirtok vezetője.

Bár az alapborok készítéséhez megadtak bizonyos kritériumokat, a saját technológia és a borászati gondolatvilág megjelenítésében szabadságot kaptak a pincészetek. „A Tarcal Bor a termőhelynek és a tarcali borászok együttgondolkodásának bemutatkozása egy különleges házasításban" – nyilatkozta a közösségi bor megszületését kezdeményező Tarcal Bor és Kultúra Egyesület nevében Majoros László borász, a Majoros Birtok és Borbár tulajdonosa. „Mi a borvidék legdélebbi részén, a legnaposabb dűlőkben, löszös talajon gazdálkodunk. Az innen származó borok sajátos karaktert mutatnak, könnyedség, frissesség, finom elegancia jellemzi őket. Érett gyümölcsaromákat, fűszereket, virágokat fedezhetünk fel a borban, ami mindig is megkülönböztette Tarcalt a többi hegyaljai településtől. Az volt a szándékunk, hogy az azonos koncepció mentén született borainkat összeházasítva, egy csak ránk jellemző különlegességgel rukkoljunk elő."

Háromezer palack lesz összesen

Az ajánlások között szerepelt, hogy mindenki a legjobb dűlőjéből származó, botritiszmentes, alacsony tőketerheléssel termelt alapanyagot dolgozzon fel; és a borkészítés során spontán erjedéssel készítsék a bort, vagy a településen működő Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet által szelektált élesztőtörzsekkel dolgozzanak. A borászok döntésére bízták, hogy furmintból, hárslevelűből illetve ezek házasításából hordóban vagy reduktív technológiával készítik-e el a száraz alapbort.

A kilenc résztvevő pincészet mindegyike fejenként 2 hektoliter bort adott be a közösbe, így összesen 2500-3000 palack Tarcal Bor születik a 2016-os évjáratból. Ezt részben visszaosztják a pincészetekhez, akik helyben, vagy saját csatornáikon adhatják el, részben pedig közös értékesítésben juttatják el a vinotékákba és az éttermekbe. A csavarzárral és egyedi címkével ellátott Tarcal Bor a Mádon kifejlesztett 0,75-ös, sötét Tokaji palackban kerül forgalomba. Amint Majoros László kiemelte, a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület reméli, hogy idővel egyre több termelő csatlakozik a kezdeményezéshez a településen, ami várhatóan a borok komplexitását eredményezi majd.

Ez a kilenc pincészet csatlakozott elsőként a kezdeményezéshez:

  • Basilicus Borkultúra Központ és Szőlőbirtok
  • Gróf Degenfeld Szőlőbirtok
  • Kern Pincészet  
  • Kikelet Pince
  • Majoros Birtok és Borbár
  • Myrtus Pince
  • Palásthy-Emmert Pince
  • Tokajicum Borház
  • Volt Császári Birtokközpont és Pince – Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet

„Számunkra fontos ez a fajta megmutatkozás, hiszen a kulturális értékeink, építészetünk, természeti kincseink mellett a Tarcal Bort is a helyi vonzerő egyik elemének szánjuk. Az első kóstolásokon már túl vagyunk, és örömmel mondhatom, nagyon tetszetős, jól fogyasztható, citrusos bor készült, amely itatja magát." Az első Tarcal Bor hivatalos és ünnepélyes bemutatójára április 30-án 17 órakor kerül sor a Tarcali Tavasz – Bűbájos Hétvége rendezvény egyik fő eseményeként, ahol a vendégek a Hatputtonyos Borfaluban kóstolhatják meg először a település borát. Előjegyzésére is itt nyílik lehetőség, a Tarcal Bort pedig 2017. október 15-étől, Terézia napjától lehet majd megvásárolni.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!