borkóstoló

Kajszi
2017. április 27. 16:20
Hányféle illat bújik meg egy borvidék boraiban? A Dél-Balaton kóstolóján barackos, virágos, zöldalmás, citrusos, medvecukros jegyeket találtunk főleg. Tizenhét borászat tételeit kóstoltuk végig, mutatjuk a kedvenceiket, csak az orrunk által vezetve.
2017. február 6. 13:43
A legirritálóbbak azok az utóbbi években felbukkant kalandor borrendezvény-szervező vállalkozók, akik az üzleti szférából érkeznek, semmi közük a szakmához, nem érdekli őket a bor.
2017. február 1. 10:36
Egy hónapon át a furmintnak szentelt rendezvényekkel, többek között a csütörtöki Furmint Február nagykóstolóval ünneplik országszerte az egyik legígéretesebbnek tartott magyar szőlőfajtát a Furmint Február keretében, ebben az évben pedig első alkalommal tartják meg a nemzetközi furmint napot is.
2017. január 6. 10:28
Kiterjesztettük a Kárpát-medencére a felsorolást, gondoltunk a határon túliakra, hiszen a magyar borkultúrának nincsenek határai.
Visszhang
2016. március 18. 18:37
Levélben reagált Tábor István, a Winelovers-rendezvényeket szervező cég tulajdonosa az utóbbi napok eseményeire. Úgy látja, nem volt elég körültekintő, és kommunikációs hibát követett el. Tábor levelében a teljes Horeca-szektort meghívja a Tokaji Március kóstolóra, és a még szabad mesterkurzushelyeket is ingyen felajánlja a szakmabelieknek.
Hátuk mögött
2016. március 16. 18:33
Három borszakembert tiltatott ki a Tokaji Borlovagrenddel Tábor István az általa szervezett Winelovers-rendezvényekről. Tábor szerint Szabó Edit, Tóth Rita és Ercsey Dániel kitiltásának oka van, ám hogy mi, nem árulta el nekünk. A borlovagrend tagjai szerint kellemetlen és szerencsétlen helyzetbe hozták őket, az egyik kitiltott, Ercsey Dániel az ügy miatt ki is lépett az egyesületből.
2016. február 24. 07:30
Nevet váltottak a Tábor Istvánhoz kötődő Winelovers-kóstolók: mostantól egy-egy hónap nevét viselik. Így lett Tokaji Március a Tokaj Grandból, amin a Furmint Február alapítója rendesen ki is akadt. Kézdy Dániel szerint a Winelovers koppint, Tábor István szerint csak simán üzleti érdekeket követ.
2016. január 8. 15:53
Aztán ha kinőttek a papabank, mamahotel korszakukból, lecserélik a közben megkeseredett, férfiszerepekbe kényszerült barátnőket, és gyereket csinálnak egy húsz évvel fiatalabbnak. Miről beszélnek majd gyerekeik anyjával, aki a lányuk is lehetne?
2015. december 2. 18:00
Kuti Vilmos, a Business Wine események borászati arculatfelelőse a Mandiner.bornak ezúttal is összefoglalta, mire lehet számítani a következő rendezvényükön.

A Business Wine fő előadását Hernyák Tamás, a Junibor Egyesület elnöke és négy juniboros kollégája: Gere Zsolt, Takler András, Gál Tibor és Frittmann Peti közösen tartják meg a juniborosokra jellemző laza, standupos stílusban egymásnak dobva a labdát. Ennek témái, hogy miért menő ma egy fiatalnak a szőlész-borász hivatást választania, és hogy hogyan kell mindenki számára érdekes bor-showt csinálni? Előadásukban beszélnek az általuk kiemelkedőnek tartott 2015-ös évjáratról is, majd az általuk képviselt borvidékről mutatnak be újborokat. A Duna Borrégió Borút Egyesület is jelen lesz, akiket az előadásban Frittmann Peti képvisel.

Az évzáró esemény az eddigi leglazább, legfiatalosabb eseménye lesz a Business Wine-nak, melynek mottója most a fiatalság-bolondság. Persze itt is izgalmas és fontos témák fognak előkerülni, ígéri nekünk Kuti Vilmos.

Borászati kiállítók: Eszerbauer Pincészet - Szekszárd, Gere Tamás és Zsolt Pincészete - Villány, Gál Tibor Pincészet - Eger, Frittmann Borászat - Soltvadkert, Szentéteri Pincészet- Kiskőrös, Csanádi Szőlőbirtok - Hajós-Baja, Vida Családi Borbirtok- Szekszárd, Béres Szőlőbirtok és Pincészet - Erdőbénye, Fáncsi Hegyi Pincészet - Balatonboglár, Füleky Pincészet - Tokaj, Katona Borház - Balatonboglár, Hétszőlő Birtok - Tokaj, Zsírai Pincészet - Tokaj, Törley Pezsgőpincészet. Franciaország képviseletében Clarence Joubert Du Cellier, a Le Gourmet de Bordeaux tulajdonosa lesz jelen, aki nemcsak izgalmas francia borokat fog bemutatni az est folyamán, hanem megmutatja, hogy milyen előnyei vannak az ANDREASEAL-dugók használatának, melyet már sok neves pincészethez eljuttatott.

Most sem maradhat ki az üzleti téma. A Business Wine események közönségkedvenc programja, a szervezett kapcsolatépítés a Symbolban is folytatódik. Valamint az üzleti előadás során az Írisz Office Invest képviseletében Papp Tibortól megtudhatjuk, hogyan lehetünk versenyképesebbek tudatos adótervezéssel. December másodikán, este hattól.
2015. december 1. 19:26
Több borász is megjegyzi úton-útfélen, hogy ezeken a rendezvényeken mindig ugyanaz a párszáz ember mutatkozik. Természetesen szeretnek a borászok találkozni a fogyasztókkal, csak éppen új piacokat nehéz nyerni az ilyen kóstolókból.
Business Wine Elit
2015. november 17. 13:30
Melyik bor a hosszú élet titka? Mit érdemes kortyolni a karácsonyfa tövében? Mindez kiderült a novemberi Business Wine Eliten a Gresham-palotában, miként az is, hogy az új időszámítást kezdett Tokaj Kereskedőház főborásza, Áts Károly már nem piros Malbit szívva csinálja a borát, de van ötlete arra, melyik hazai fajta lehetne a magyar bor zászlóshajója. Kockaorrú cipő pedig nem is létezik.
2015. november 11. 17:00
A Business Wine események borászati arculatáért felelős Kuti Vilmos a Mandinernek összefoglalta, miért érdemes most is ellátogatni a Gresham Palotába. Térjünk is a témára. A borászati főelőadó Áts Károly lesz, aki előadása közben a Tokaj Kereskedőház prémium tételeit kóstoltatja, melyek már az ő irányítása alatt készültek. Mindegyik borhoz a Gresham séfje komponálja a falatokat. Előadásában a hazai fajták, leginkább a furmint lehetőségeiről fog beszélni, és arról, hogy miért fontos, hogy hazai és külföldi borbemutatókon magyar és világfajták is kerüljenek bemutatásra prémium kategóriában.

Merfelsz Gábor, a néró fajta úttörője a fajta újabb lehetőségeire világít rá, bemutatva 2013-as Néró-Medina házasítását. Ezenkívül bemutatja a pincészet ikonikus tételeit is, mint a Tsokoláta prémium merlot, vagy pedig a Primus csúcs házasítás.

Vesztergombi Gábor, a családi pincészet kereskedelmi igazgatója mutatja be a szekszárdi pincészet több prémium tételét, de legfontosabbnak azt tartja, hogy az itt debütáló Csaba csúcsházasítás 2013-as évjárata mellett bemutat egy kékfrankos tételt is, méghozzá a Bodzás-dűlő 2012-es válogatását, mely a pincészet kékfrankos büszkesége.

A Nagy Eged-hegy energiáit és lehetőségeit mutatja be az egri Gróf Buttler pincészet dr. Konkoly Mihály kereskedelmi igazgató tolmácsolásában, aki prémium kadarkát, és prémium syrah-t is mutat be többek között a különleges karakterű egri területről.

Az Open brand is kiállítóként lesz jelen. A brandet az alapítói, vagyis a Gasztropapák képviselik: Bajkai Zsolt, valamint Forrai Miklós. Számukra rendkívül fontos, hogy a márkába hazai és világfajták is bekerüljenek prémium minőségben. Az elnevezés pedig fiatalos, könnyed, és a külföldiek is érzik, hogy nyitni szeretnének nemzetközi színtérre.
2015. szeptember 24. 11:06
Ha épp azon gondolkozol, hogy estére áthívod a barátokat, kollégákat egy laza borkóstolásra, most kezdj jegyzetelni, és nem lesz gond!
Networking
2015. augusztus 25. 14:32
Megújul, bővül és szintet lép idén ősszel a Business Wine elnevezésű borkóstoló és üzletember-találkozó, tudta meg a Mandiner.bor a szervezők keddi sajtótájékoztatóján. A résztvevők üzleti kapcsolatépítésén túl fókuszba kerülnek a fiatal borászok, a Vinagora-borverseny legjobb borai, az alföldi borok, valamint a résztvevők boros oktatása.
2013. március 10. 09:18
„Csillagvizsgálatra” hívják a borkedvelőket március 15-én az egri bortermelők, ugyanis 20 helyi pincészet ekkor mutatja be a város központjában 2012-es évjáratú Egri Csillag borát.
2013. március 4. 19:00
A Hegyaljai úti Radovinban két tokaj-hegyaljai borász, Demeter Endre és Szarka Dénes kóstoltatja borait hétfő este.
2012. október 3. 11:31
Két kóstolóval is jelentkeznek szombaton a Tokaji Borászok Asztaltársaságának tagjai: hat borászat a Tokaji Múzeum kertjében tart sárgamuskotály-bemutatót, míg a Dobogó Pincében a házigazdák mellett a Balassa Bor és a Gizella Pince mutatkozik be furmintokkal és hárslevelűkkel a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok keretében.
2012. augusztus 30. 10:09
Fiatalság, borosság címszó alatt a fiatal, második generációs borászok állnak a 21. Budavári Borfesztivál középpontjában. A számos újdonsággal jelentkező fesztivál idén szeptember 12. és 16. között várja a borkedvelő közönséget a Budai Várban.

összesen: 21 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó