külföld

2017. május 27. 10:21
Egykori főiskoláján elmondott évzáró beszédében vallott a borról a demokraták tavalyi elnökjelöltje.
Jogvita lezárva
2017. május 19. 12:58
Lezárult a Heineken és a Csíki Sör Manufaktúra közötti jogvita, a két cég írásban is megállapodott arról, hogy a magyar vállalkozás – és csakis ő – a jövőben is használhatja a Csíki Sör nevet.
2017. május 19. 10:00
Ifj. Dúzsi Tamás szekszárdi borász az Erasmus+ program során több európai országban is megfordult, de az igazi kultúrsokkot számára a német kávé jelentette.
Wine Mosaic
2017. április 8. 14:34
Egy francia csapat, a Wine Mosaic már-már elfeledett, kis területen termesztett szőlőfajták borait kutatja fel, hogy aztán bemutassa őket a világ minden táján. A VinCÉ-re hét bort hoztak Languedoc-Roussillonból, és még a furmintról is meséltek egy kicsit.
2017. április 1. 12:52
Kirobbant a német sörháború is: a német jobboldali populisták nagyon a szívükre vették, hogy a kölni kocsmárosok tiltakozó akciót hirdettek a párt közelgő kongresszusa ellen Nincs Kölsch náciknak! címmel. Az AfD ezért közölte, amúgy sem szívesen fogyasztják a kölni sört, maradnak inkább a rendesnél.
2017. március 27. 13:26
A felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon.
2017. március 24. 15:37
A magyar kormány tárgyalásra biztatja a Heinekent és a Csíki Sör Manufaktúrát a sörvitában, közölte Lázár János, aki bejelentette azt is: a manufakturális sörgyártók kedvezményes adózását az eddigi 8 ezer hektoliterről felvinnék 200 százezer hektoliterig.
Igazi csíki látogatás
2017. március 24. 13:55
Csíkszentsimonban, az Igazi Csíki Sör gyártelepén járt Lázár János, az MTI pedig bőszen dokumentálta is a miniszter látogatását, így most Ön is megnézheti, hol készül a Heinekennel folyó jogvita miatt jelenleg Tiltott Igazi Sör néven forgalmazott Igazi Csíki Sört. Fotók.
2017. március 24. 09:22
A norvég Svalbard sörfőzdéje az Északi-sark előtti utolsó településen működik, söréhez pedig több ezer éve megfagyott gleccservizet is felhasználnak.
Csillagok, csillagok
2017. március 21. 23:13
Lázár János minden képviselőt megnyerne a nemzeti érdekek védelmére. A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről a „lex Heineken” kapcsán beszélt egy keddi lakossági fórum előtt, Nagylakon.
2017. március 21. 19:51
Áprilisban kerül a német boltok polcaira a Dr. Oetker legújabb terméke, a fagyasztott csokis pizza. Fogyókúrázóknak nem nagyon ajánlott a fogyasztása.
Expo(rt)
2017. március 8. 14:19
Másfélszer annyi, 6,1 millió palack magyar bort exportált tavaly a Lidl. A teljes magyar borexportból származó bevétel mintegy 11 százalékát a Lidl Magyarország által értékesített bor teszi, közölte a diszkontlánc.
2017. február 16. 09:51
Több, de egy picit olcsóbb bort ittak a németek 2016-ban az előző évhez képest. Egyre több hazai fogy, a német borokon túl az olasz, a francia és a spanyol borok a legnépszerűbbek.
2017. február 15. 13:21
A Csíki Sör kapcsán nem rosszul értelmezett nacionalizmusról, sovinizmusról stb. van szó, sokkal inkább patriotizmusról és/vagy egészséges nacionalizmusról.
2017. február 15. 13:12
A magyar nép frusztráltsága – ami saját sikertelenségünk kivetítése másokra, a folyamatos bűnbakkeresés a zsidókban, melegekben, menekültekben és most a Heinekenben – komoly gyökeret vert.
2017. február 14. 15:00
Hogy hogyan lett ebből összmagyar nemzeti ügy, én Isten igazából felfogni sem tudom.
2017. február 7. 17:13
Igazi Tiltott Sör: ez lesz átmenetileg az Igazi Csíki Sör neve a gyártó közleménye szerint.
2017. február 2. 12:49
Nem mindig szerencsés keverni az üzletet a (nemzet)politikával. Még akkor sem, ha tudjuk, melyik is az igazi.

összesen: 60 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó