Sauska

Top 10
2017. május 25. 12:57
A borokat átlagos vásárlókkal értékeltető mobilalkalmazás 30 ezer hazai felhasználója a Gere Kopár után érdeklődik leggyakrabban. A top 10-ben egy fehérbor sem szerepel, a déli borvidékek keményen tarolnak.
II. nap
2016. május 10. 19:33
A Bocuse d'Or budapesti európai döntőjén induló magyar csapat már nagyon várja a szerdai napot, olyan ez, mint amikor a lovak verseny előtt várják, hogy kinyíljon előttük az ajtó és elstartolhassanak, mondta Vomberg Frigyes. Eláruljuk, milyen borokat ihat a zsűri a versenyzők ételei mellé.
2015. december 31. 17:20
Rengeteg pezsgőteszt volt mostanában, és több mint 40 palackos erjesztésű tétel végigkóstolása után nem rózsás a hazai palackos erjesztésű pezsgők helyzete.
2015. december 15. 14:57
Kemény, a szovjet éra stílusa. Abból a fajtából való, amely régen megalapozta a furmint rossz hírét.
Sauskáék vendége
2015. október 22. 14:42
A furmintnak ott a helye a világ legdrágább borai között – jelentette ki a brit Christopher Burr Master of Wine, a Christie’s aukciós ház borrészlegének korábbi igazgatója Budapesten, a Hotel Kempinskiben tartott szerdai Sauska-borbemutatón.
Napló
2015. július 16. 07:40
Szent Benedek, Sauska Tokaj, Homoky Dorka, TR Művek, Szóló. Ha egy borvidéken vagy, megesik, hogy véletlen belefutsz egy kóstolóba és egy nap 40-45-féle bort kóstolsz meg összesen.
Sauska
2015. június 21. 10:28
Szoros mezőnyből került ki győztesen a Sauska Tokaj főborásza: mellette Wille-Baumkauff Márta, Samuel Tinon és ifj. Szepsy István neve szerepelt a jelöltek közt. Rakaczki Gábor korábban a Gróf Degenfeldnél és a Tokaj Kereskedőháznál is dolgozott.
2015. április 14. 20:20
Nyolc kemény óra szakértők, újságírók, borászok és Tokaj-rajongók gyűrűjében az idei év legrangosabb boros eseményén: ez volt a Tokaj Grand.
2015. április 10. 18:38
The style of Sauska and their top ‪‎tokaj‬ – Birsalmás. It's not a wine you would place as a ‪furmint‬. And I guess that annoys some.
15/23
2014. december 10. 17:17
Nemrég brit szakíróknak mutatta be a magyar borászat élvonalát a londoni magyar nagykövetség. A Mandiner.bor kérésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium megküldte a huszonhárom kiállító pincészet listáját: a huszonháromból tizenöt tokaji pincészet.
2014. szeptember 3. 10:55
Szeptember 4-től borleárazás van a Sparban. Én ezekért a borokért adnék ki pénzt.
Ingyen van!
2014. július 31. 08:00
Van egy nemzetközi honlap, ami a világ nagy bormárkáinak közösségimédia-aktivitását méri össze egymással. Magyarországról pár tokaji pincészeten kívül szinte senki nem használja, pedig ingyenes és még segíthet is a pince marketingjének.
2014. július 7. 09:01
Kicsit úgy éreztem, hogy a füst nagyobb a lángnál, azaz a csomagolás és a magnum kiszerelés viszi inkább a bort.
2014. április 26. 23:50
Vajon melyik borban van a legtöbb muzsika? Erre keresték a választ többek közt a Buda Folk Band, a Fanfara Complexa, a Góbé és a Tallabille zenészei április 26-án, szombaton a Fonóban. Több mint hatvan tétel közül választották ki a fehér és a vörös borok közül a három-három nyertest, 2014 népzenész borát.
$$$
2013. december 22. 13:15
Az Együtt 2014 társelnöke a Twitteren fakadt ki a magyar borok túlárazottsága ellen: sokkal szívesebben vásárol chilei cabernet sauvignont négyezer forintért, mint egy Sauska-házasítást Villányból hatezerért.
2013. december 7. 13:49
Az a helyzet, hogy a kereskedők hónapról hónapra, évjáratról évjáratra csúsztatják felfelé a borok árát, kvázi észrevétlenül.
2013. december 3. 11:59
Megint előkerült a Tokaj-téma, hogy hát milyen jó, de a világ nem issza és nem fizeti meg, jaj, de szomorú. A boros közvélemény nem érti, hogy az alapoknál tartunk még mindig. Úgy küzdenek a techno ellen, mintha ezen múlna a fényes jövő.
2013. november 21. 19:53
Egy aranyérmet, és három ezüstérmet nyert a Törley Pezsgőpincészet a franciaországi Dijonban rendezett nemzetközi pezsgőversenyen. 28 országból összesen 594 italminta érkezett, a Törleyn kívül még egy tokaji Sauska-pezsgő kapott díjat.

összesen: 39 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó