sör

2017. március 22. 16:10
Nem elfelejtendő, hogy a tavalyi évben nagy sajtóvisszhangot kapott a Mol Nyrt. sörgyárvásárlási kísérlete, nagy valószínűséggel ez sejlik a háttérben.
2017. március 22. 14:12
A Fidesz frakcióvezetője az önkényuralmi jelképek kereskedelmi hasznosítását tiltó törvényjavaslat kapcsán a Mokkában beszélt arról, hogy vannak olyan márkák, akik a vörös csillagot nem önkényuralmi jelképként használják, mint a San Pellegrino ásványvíz vagy a Converse tornacipőmárka, ugyanakkor szerinte a Heineken más lapra tartozik.
2017. március 22. 07:21
Ezért kell nekimenni a Heineken vörös csillagának.
Csillagok, csillagok
2017. március 21. 23:13
Lázár János minden képviselőt megnyerne a nemzeti érdekek védelmére. A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről a „lex Heineken” kapcsán beszélt egy keddi lakossági fórum előtt, Nagylakon.
2017. március 21. 21:05
Csak úgy mondhatom el, ahogy volt: a Heineken kiütéssel győzött. A habok tartósságán túl – szökött mind a kettő tempósan – semmiben sem tudta felvenni a versenyt a gonosz multi produktumával az álkisüzemi.
2017. március 21. 09:17
A vörös csillag tiltásával, valamint a Heineken szponzorként való eltűnésével a Balaton Sound se lenne már az, ami. Olyannyira nem, hogy egy mikroblogger elképzelte, mi történne, ha az Igazi Csíki Sör szállna be szponzorként a prémium igényesség Balaton-parti mércéjébe.
Lex
2017. március 20. 19:32
Az önkényuralmi jelképek kereskedelmi hasznosítását célzó törvényjavaslat mellett érvelve Lázár János hétfőn a parlamentben hangsúlyozta: az indítvány benyújtásának egyik oka, hogy a Heineken-csoport ellehetetlenítette az Igazi Csíki Sör erdélyi előállítását és forgalmazását.
2017. március 18. 10:37
Egy erőfitogtatásként értelmezett lépés épp a kívánttal ellentétes hatást válthatja ki, hiszen a tapintatlansága miatt „büntetendő” gyártót áldozati szerepbe tolja.
2017. március 17. 10:23
Hadd döntsük már el mi, polgárok, hogy mivel nem koccintunk.
Lex
2017. március 17. 08:01
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány megvizsgálná a sörgyárak működésének szabályozását, a nagy cégek és a kisebb magyar szereplők, valamint a vendéglátó-ipari vállalkozások viszonyát. Lázár János szerint az Igazi Csíki Sör-ügy nem a sörről, sokkal inkább magyarságunkról szól, ezért „a végsőkig elszánt” a küzdelemben.
2017. február 16. 10:03
Made in Csepel, áll a Rizmajer-sörök címkéjén, mostantól pedig hozzá lehet majd tenni azt is, hogy served at Nagykörút. Rizmajer József ugyanis a József körúton nyitott háromszintes sörözőt.
2017. február 15. 13:21
A Csíki Sör kapcsán nem rosszul értelmezett nacionalizmusról, sovinizmusról stb. van szó, sokkal inkább patriotizmusról és/vagy egészséges nacionalizmusról.
2017. február 15. 13:12
A magyar nép frusztráltsága – ami saját sikertelenségünk kivetítése másokra, a folyamatos bűnbakkeresés a zsidókban, melegekben, menekültekben és most a Heinekenben – komoly gyökeret vert.
2017. február 14. 15:00
Hogy hogyan lett ebből összmagyar nemzeti ügy, én Isten igazából felfogni sem tudom.
2017. február 7. 17:13
Igazi Tiltott Sör: ez lesz átmenetileg az Igazi Csíki Sör neve a gyártó közleménye szerint.
2017. február 7. 08:45
Hódmezővásárhely bojkottot ajánl a Heineken termékeivel szemben, néhány százan pedig már tüntettek is az Igazi Csiki Sörért.
Mandiner.sör
2017. február 6. 17:53
Tíz budapesti szupermarketekben kapható sört kóstoltunk végig vakon, hogy megnézzük, érdemes-e váltania annak, aki úgy dönt, különböző okok miatt nem vásárol többet valamely gyártó termékeiből. Laikus tesztünk alapján aki Igazi Csíki Sört vagy Pécsi prémiumlágert vesz, nem nagyon tud melléfogni.
2017. február 6. 15:07
Esélyetek sincs: én évek óta minden sörmárkát bojkottálok.

összesen: 125 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 következő utolsó