Trinety Media

Vicc
2017. április 8. 20:48
Kiderült: a Vinoportot kiadó cég úgy hozta le a New York kávéházban megrendezett badacsonyi kóstolót fikázó névtelen cikket, hogy korábban ajánlatot tett annak megrendezésére. Amit a szervezők elutasítottak.
Furmint
2017. január 18. 12:45
Mára trendi, sőt sznob dolog lett furmintozni. Ez ha szimpatikus, ha nem, siker, értékel Kézdy Dániel, a Furmint Február ötletgazdája, aki a Mandiner.bornak adott interjújában mesél a furmint nemzetközi világnapjáról, a Tokaj-brandről, a szőlőfajta borainak nyolc év alatti változásairól, lehetséges jövőképeiről és magáról az ördögről is.
2017. január 9. 12:34
Vinoport-cikkben ment neki a komplett hazai borvilágnak a Winelovers-Vinoport-Borászportál-birodalom tulajdonos-ügyvezetője, Tábor István, mondván, ha nem akar velük versenyezni senki, majd lekörözik ők magukat. Pedig elég lett volna csak kiposztolnia egy klipet.
2017. január 9. 12:18
Mivel a piac többi szereplője nem igazán akar velünk versenyezni, így 2017-ben saját magunkat hívjuk ki egy 12 hónapos versenyfutásra.
Smink és púder
2016. június 30. 17:00
Ha hihetünk a Trinety Media boros felmérésének, akkor a magyar ember hetente többször borozik, szinte csak hazai termékeket választ, sokat vásárol borszaküzletben és akár több ezer forintot is kiad egy palack borért. Borpiaci forrásunk szerint azonban fals lenne ráhúzni ezt a komplett magyar piacra, a felmérés résztvevői egyértelműen felülreprezentálják a magyar átlagot.
2016. április 28. 11:23
Tábor István, a Trinety Media Kft. ügyvezetője azért nem tudott személyesen Tokajba utazni, mert az árverés éppen a Winelovers Kékfrankos Április Nagykóstolójával egy időben zajlott.
2016. április 19. 18:03
Minden borkollégiumos diák kóstolja majd a következő évben azt a bort, amelyet a Trinety Media Kft. a Tokaji Borlovagrend borárverésén vásárol.
Visszhang
2016. március 18. 18:37
Levélben reagált Tábor István, a Winelovers-rendezvényeket szervező cég tulajdonosa az utóbbi napok eseményeire. Úgy látja, nem volt elég körültekintő, és kommunikációs hibát követett el. Tábor levelében a teljes Horeca-szektort meghívja a Tokaji Március kóstolóra, és a még szabad mesterkurzushelyeket is ingyen felajánlja a szakmabelieknek.
Hátuk mögött
2016. március 16. 18:33
Három borszakembert tiltatott ki a Tokaji Borlovagrenddel Tábor István az általa szervezett Winelovers-rendezvényekről. Tábor szerint Szabó Edit, Tóth Rita és Ercsey Dániel kitiltásának oka van, ám hogy mi, nem árulta el nekünk. A borlovagrend tagjai szerint kellemetlen és szerencsétlen helyzetbe hozták őket, az egyik kitiltott, Ercsey Dániel az ügy miatt ki is lépett az egyesületből.