Átadták a Gyurcsány elleni bizonyítékokat

2010. augusztus 04. 12:13

Budai Gyula két olyan hangfelvételt adott át az ügyészségnek, mely szerinte Gyurcsány Ferenc, illetve Bajnai Gordon felelősségét igazolja Sukoróval kapcsolatban.

2010. augusztus 04. 12:13

Budai Gyula a Központi Nyomozó Főügyészség előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a birtokában lévő hangfelvételeket - melyeket az ügyészségnek átadott - azt támasztják alá, hogy Sukorót illetően „kormányzati megrendelésre történtek a dolgok, a telekcsere központi utasításra történt”.

Az egyik felvételen az értékbecslésekkel kapcsolatos résznél kikapcsolták a diktafont, mely a miniszterelnöki megbízott szerint az értékbecslések valótlan tartalmát támasztják alá. Erről szerinte Gyurcsány Ferencnek és Bajnai Gordonnak is tudnia kellet, bár nevük a felvételeken nem szerepel. Gyurcsány Ferenc tudta nélkül Sukoró kapcsán semmi nem történhetett - tette hozzá.

A két CD tartalmát azért nem hozták nyilvánosságra, mert az a nyomozás érdekeit veszélyeztetné. A hangfelvételek mellett a megbízott átadta a vádhatóságnak az ITD Hungary által készített hatástanulmányt is, mely a Gyurcsány-Bajnai-kabinet törekvéseit igazolja a nyomozás ellehetetlenítésére. Budai minden hétre újdonságokat ígér Sukoróval kapcsolatban.

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hori77
2010. augusztus 05. 11:58
gyurcsánynak a sitten a helye!
Tikva
2010. augusztus 04. 19:35
GY.F.! Idő van!!! Tusolj, moss fogat, öltözz,készülj ! Bűnhődnöd kell,ha bűnhődtél!! Idő van!!
hogyne
2010. augusztus 04. 16:10
Nem kell ezt ragozni. Feri megy a sittre és kész.
INkvizitor
2010. augusztus 04. 16:10
LMPVS... lehet más a lámpavas :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!