Elindult a Munkát, kenyeret!-menet

2012. február 06. 12:09

Hétfőn délelőtt elindult Miskolcról a polgármesterek és civilek által kezdeményezett Munkát, kenyeret!-menet, ami a tervek szerint február 13-án, az Országgyűlés nyitó ülésére ér Budapestre.

2012. február 06. 12:09

Elindult Miskolcról Budapestre hétfő délelőtt a polgármesterek és civilek által kezdeményezett Munkát, kenyeret! elnevezésű tiltakozó menet. Mintegy félszázan vágtak neki a csaknem kétszáz kilométeres távnak gyalog a mínusz 12 fokos hidegben. A menetben halad Ujhelyi István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke, Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának MSZP-s elnöke, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsógagy és Ricse MSZP-s polgármestere Takács László és Vécsi István, illetve civilek, munkanélküliek, szimpatizánsok.

A szervezők az indulás előtt a jelentős számban megjelent hazai és külföldi újságíróknak, tévéstáboknak elmondták, akciójukkal három dolgot szeretnének elérni: „munkát, kenyeret és a megélhetéshez elég bért”. Úgy fogalmaztak: mostanra a reményükkel együtt a türelmük is elfogyott, ezért így akarják felhívni a parlamenti döntéshozók figyelmét a hétköznapok gondjaira.
   
A kezdeményezés elindítói másokat is csatlakozásra buzdítottak a 3-as számú főút Miskolcról Budapestre vezető szakasza mentén. Az út teljes hosszát mintegy harmincan teszik meg. Az első megálló Emőd, a menet résztvevői útközben MSZP-irodákban, kollégiumokban, tornatermekben töltik az éjszakát, meleg étellel mindenhol várják őket. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Demokratikus Koalíció is csatlakozott a Munkát, kenyeret!-menethez, mely a tervek szerint február 13-án, az Országgyűlés nyitó ülésére ér Budapestre.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciseaux
2012. február 06. 18:43
Mire Pestre érnek, útközben találkozni fognak sok-sok volt szocialista képviselővel/vállalkozóval, akik sebtiben munkát és kenyeret adnak majd nekik. Persze ha kapnak is valami idénymunkát netto minimálbérért, akkor még mindíg ott lesz a bibi, hogy nem fussa a kenyérre sem....
Krupp Skya
2012. február 06. 15:02
"Elindult Miskolcról Budapestre hétfő délelőtt a polgármesterek és civilek által kezdeményezett Munkát, kenyeret! elnevezésű tiltakozó menet. Mintegy félszázan vágtak neki a csaknem kétszáz kilométeres távnak gyalog a mínusz 12 fokos hidegben. A menetben halad Ujhelyi István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke, Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának MSZP-s elnöke, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsógagy és Ricse MSZP-s polgármestere Takács László és Vécsi István, illetve civilek, munkanélküliek, szimpatizánsok."
kukagyerek
2012. február 06. 14:42
" a Demokratikus Koalíció is csatlakozott a Munkát, kenyeret!-menethez," ---------------- Ferke is ott fog kutyagolni, vagy csak az arcát járatja?
tarackos
2012. február 06. 13:52
Ha már így ráérnek, remélem egy hólapátot visznek magukkal...;) Úgy tűnik a narancsok jellemtestvérei, a vörösök, most kezdenek visszatalálni a kályhához, a szegényekhez. Akikre egyébként 20 éve magasról tesznek! Ezért sztem képmutató az egész. A probléma viszont valós és a narancsok botrányos társadalompolitikájának köszönhetően lesz még rosszabb...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!