Hajvágásban fogadna Varju László Orbánnal

2012. július 20. 13:31

Fogadást ajánl Orbán Viktor miniszterelnöknek a Demokratikus Koalíció politikusa az európai uniós fejlesztési forrásokkal kapcsolatban.

2012. július 20. 13:31

Varju László pénteki, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: ha 500 milliárd forintnál kevesebb lesz az a pénz, amennyit 2013 végéig Magyarország nem tud felhasználni, akkor kopaszra vágatja haját, ellenkező esetben viszont ugyanezt várja a kormányfőtől. A politikus emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök előző nap a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség rendezvényén többek között azt mondta, az EU-s forrásoknak az utolsó fillérig célba kell érkezniük. Az ellenzéki párt politikusa szerint ugyanakkor a rendelkezésre álló több mint 8000 milliárd forintot Magyarország nem tudja majd teljes körűen elkölteni, azzal a kockázattal kell szembenézni, hogy legalább 800 milliárd forintos veszteség lesz.

Varju László ezzel kapcsolatban ajánlott fogadást a miniszterelnöknek. Azt mondta: amennyiben 2013 végéig 500 milliárd forintnál kevesebb pénzt veszít Magyarország az uniós fejlesztési forrásokból, akkor „minden egyes haja szálát odaadja”, de ha nem így lesz, akkor Orbán Viktor is tegye meg ugyanezt. Arról, hogy a miniszterelnök szerint ma kötélidegzet kell a jelentkezéshez az EU-s pénzekre, Varju László azt mondta: ez a 24 hónapos kormányzás következménye és eredménye.

A DK politikusa arra is reagált, hogy Petykó Zoltán, az NFÜ elnöke szerint csak együtt, összefogva lehet elérni az európai uniós fejlesztési források teljes és gyors lehívását. Varju László közölte: pártja készen áll a párbeszédre és szeretnék, ha Petykó Zoltán szeptemberben nyílt egy szakmai konferencián fejtené ki véleményét. Hozzátette: a DK szeptember végén rendez egy ilyen tanácskozást.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2012. július 20. 15:54
"Varju László ezzel kapcsolatban ajánlott fogadást a miniszterelnöknek" Könnyelmű, hazardírozó Gyurcsányista.. )
kjkj945
2012. július 20. 14:17
"Akinek azt mondja: kár! Nagy baj éri és nagy kár: Hess, madár!"
freehckr
2012. július 20. 14:09
Debil...
Antigoné
2012. július 20. 13:56
Hú, de szép lesz! Egy kopasz varjú, nahát! Nagyon várom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!