Románia: politikai alapon osztották szét a sajtópénzt?

2012. július 09. 17:35

A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) alelnöke szerint politikai alapon osztották el a magyar sajtó részére a román költségvetésből juttatott támogatást. Az RMDSZ főtitkára elutasította a vádakat.

2012. július 09. 17:35

A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) alelnöke szerint politikai alapon osztották el a magyar sajtó részére a román költségvetésből juttatott támogatást. Szekeres Attila nyílt levélben hozta nyilvánosságra álláspontját, amelyet a Krónika napilap idézett hétfőn.

A MÚRE-alelnök kifejtette, a romániai magyar közösségnek szánt, és a közösség képviseletében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezelt 17,17 millió lejes (1,09 milliárd forintos) romániai költségvetési támogatásból mindössze 3,5 millió lejt (222 millió forintot) tett megpályázhatóvá az RMDSZ. Ebből a sajtó támogatására 725 ezer lejt (46 millió forintot) bocsátottak. A pénz elosztását az RMDSZ által alapított Communitas Alapítvány és annak sajtó szaktestülete végezte.

Szekeres Attila szerint az elosztásban egyetlen kritérium érvényesült: az RMDSZ-szel ápolt jó viszony. „A kritikus hangnemet megütő lapok pályázatait egyszerűen lesöpörték az asztalról. Így döntött az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter által elnökölt szaktestület” – írta Szekeres. Hozzátette, hogy tavaly a MÚRE ügyvezető tanácsát kérték fel a napilapoknak szánt összeg elosztására, és idén is erre a testületre kellett volna bízni a feladatot.

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az MTI-nek nyilatkozva elutasította a vádakat. Kijelentette, míg a Communitas Alapítvány által lebonyolított pályázatoknak több ezer nyertese és több tízezer kedvezményezettje van, s valóban vannak olyanok is, akiknek nem jut támogatás, és érthető, hogy ők elégedetlenek az eredménnyel.

Kovács Péter elmondta: a sajtópályázatokat véleményező szaktestületben újságírók vesznek részt. Tagja a testületnek a MÚRE korábbi és jelenlegi elnöke is. „Nincsen politikai jellege az elbírálásnak, a nem nyerő pályázatok forrás hiányában nem kaptak támogatást” – jelentette ki Kovács Péter. „Az lenne jó, ha az RMDSZ költségvetéséből teljes mértékben tudnánk biztosítani a romániai magyar sajtó fenntartását. Erre sajnos nincs lehetőség” – tette hozzá az RMDSZ főtitkára.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Panzergeneral
2012. július 10. 12:48
Minden römödszö rajongónak: megszűnt a Communitas alapitvány - tehát már a látszatra sem kell adjanak a rommagyar ezredesek. Kelemen pofázott, hogy ők osztán usl nevű pártszövetséggel soha semmikor sem állnak össze, erre együtt szavaznak. Valahogy nagyon kellene egy Tajgetosz...
Panzergeneral
2012. július 10. 12:48
Túlérett vagy, ideje leesni a fáról!
Erik a Narancs
2012. július 10. 12:48
Egyertelmu, hogy politikai alapon osztottak a penzt... ugy ahogy az Orban kormany emberei is politikai-rokoni alapon szorjak a magyar adofizetok penzet Szlovakiaban es Erdelyben !
smogger
2012. július 10. 06:45
MIndenkinek aki nem nyalja a Fidesz seggét:az RMDSZ már nem székelyérdekű párt hanem magyar nevű idegenszívű románok gyüklekezete...........
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!