Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Együtt-PM: függesszék fel az e-útdíj rendszer üzemeltetését!

2013. július 11. 14:33

Az Együtt-PM azt követeli, hogy függesszék fel a használatarányos útdíjfizetési rendszer (e-útdíj) üzemeltetését, javítsák ki a hibákat, állapítsanak meg egy méltányos és a környezeti szempontokat érvényesítő tarifarendszert – írta az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében Jávor Benedek.

2013. július 11. 14:33

A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke szerint a tesztelés nélkül bevezetett rendszer „a bevételi kényszertől hajtva kompromittálja” a környezeti szempontból elengedhetetlenül fontos használatarányos útdíjat, miközben súlyos károkat okoz vállalkozásoknak. A független képviselő hozzáteszi: „a mohóságtól hajtva” tesztelés nélkül egyből élesben alkalmazták „az utolsó pillanatban hevenyészett módon felállított rendszert, ami káoszt okozott”. Túlszámlázásokkal, az informatikai rendszer összeomlásával, bonyolult, bürokratikus ügyintézéssel jellemezhető a leginkább az, amit a Fidesz e-útdíj címén összehozott – jelenti ki az Együtt-PM elnökségi tagja.

A használatarányos útdíjfizetési rendszer a hónap elején indult el. Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége főtitkára egy hétfői sajtótájékoztatón kérte a rendszer átmeneti leállítását. Indoklásként elmondta, a tapasztalataik alapján a rendszer rosszul számláz, és ezzel megkárosítja a vállalkozókat.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára aznap egy másik sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a 300 ezer úthasználónak mindössze egy százaléka reklamált az e-útdíj bevezetésének első hetében, de a fedélzeti eszközök szaporodásával a problémák csökkennek. Völner Pál közölte azt is: az első heti útdíjbevétel meghaladta a 2,8 milliárd forintot, a díj nagysága versenyképessé teszi a vasutat a közúti szállítással szemben. A rendszer pozitív hatása az is, hogy a nyugati határ mentén haladó teherautóknak nem éri meg kitérőt tenniük Ausztriából Magyarországra az olcsóbb úthasználat miatt – tette hozzá az államtitkár.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. július 11. 17:03
"Az Együtt-PM azt követeli, hogy függesszék fel a használatarányos útdíjfizetési rendszer (e-útdíj) üzemeltetését, " Szociális alapon... De szánalmas!
anegy_
2013. július 11. 15:08
Na erre az (tőke) erős pártra érdemes odafigyelni! (libapehely súllyal mérve) A Korszakváltók Pártja posz-fénykép az zseniálisra sikeredett! (múltidőben)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!