Július 15-ig módosíthatóak a választókerületi határok

2013. július 04. 16:37

Július közepéig lehet módosítani az országgyűlési egyéni választókerületek beosztását a parlament csütörtöki döntése értelmében.

2013. július 04. 16:37

A korábbi, június 30-i határidőt a fideszes Vas Imre javaslatára hosszabbította meg két héttel az Országgyűlés. A választójogi törvény módosítását 251 igen szavazattal, 59 nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

A kihirdetését követő naptól hatályos határidő-változtatásra azért volt szükség, mert ugyancsak Vas Imre kezdeményezte hét országgyűlési választókerület határának megváltoztatását, de ennek elfogadására június végéig már nem volt lehetőség. Az átalakítást Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban azzal indokolta, hogy technikai okokból, a települési jegyzőkkel folytatott konzultáció után szükséges néhány, elsősorban budai választókörzet határának módosítása.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapsihapsi
2013. július 04. 21:50
jaja! kár ezzel így előtte bíbelődni, úgy sem fog összejönni! csak ha utólag csináljátok... esetleg... talán....
✌iktor♔
2013. július 04. 17:06
Mit tököltök vele?! Majd a választások után kijelölitek visszamenőlegesen, oszt jónapot!
pedroamigo
2013. július 04. 16:55
Aztán ha megint elkúrjátok majd október 1-ig. Amúgy is látjuk mennyit érnek a nerben a dátumok, mint Viktor szava: ne arra figyeljünk...;)
kukagyerek
2013. július 04. 16:54
A fineszes pofátlanság dübörög ezerrel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!