Kilép a Fideszből a roma polgármester a választási törvény miatt

2013. december 17. 08:40

Csak nemzetiségi listára szavazhat, ha felveteti magát a nemzetiségi névjegyzékbe, országos pártlistára nem, ezért kilép a Fideszből Lakatos Béla, Ács roma polgármestere – írja az Index.

2013. december 17. 08:40

Az új szabályok szerint ha valaki regisztrálja magát a nemzetiségi névjegyzékbe, akkor a pártok országos listájára nem szavazhat, csak a nemzetiségi listára. Viszont akármennyien is szavaznak egy nemzetiségi jelöltre, egy nemzetiségi közösség csak egy jelöltet juttathat az országgyűlésbe. Egy jelölt bejutásához legalább 20-25 ezer szavazatra van szükség. Ráadásul a romák nemzetiségi listáján kizárólag az országos roma önkormányzat jelöltjei szerepelhetnek. Lakatos Béla szerint „ez a törvény olyan, mintha nem a Fidesz, hanem egy szélsőjobboldali párt hozta volna”. 

Választanunk kell az etnikai identitásunk és az általános választójogunk között” – mondta a törvényről a portálnak Makai István, a Roma Polgári Tömörülés és a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke, aki a 36 romaszervezet által indított Ne regisztrálj! kampány főszervezője is egyben. 

Gyulyás Gergely, az új választási szabályok egyik atyja szerint viszont nincs semmi probléma a törvénnyel, hiszen ugyanannak a parlamentnek az összeállításába szólhatnak bele a nemzetiségi szavazók is, mint a nem nemzetiségiek, a nemzetiségi képviselők számára kiosztható helyek a pártok 93 listás székének számát csökkentik majd, valamint egy nemzetiségi képviselő bejutásához negyedannyi szavazat is elég lesz, mint egy nem nemzetiségi bejutásához – írja az Index.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kitalátor
2013. december 17. 15:48
1. Nemcsak a cigányokról van szó. És nem is csak a trianoni békediktátum miatt örömködő nemzetiségekről, hanem azokról is, amelyek egyáltalán nem örültek a Magyar Királyság körülmetélésének. Semmi jót nem hozott a bolgároknak, az örményeknek, a görögöknek, a lengyeleknek, de valós és kellően hangos fájdalom-kiáltások csak a ruszinokból (ruthénekből) fakadt fel, akik addig is két országban éltek (az Osztrák-Magyar Monarchiában és Lengyelországban), a trianoni darabolós gyilkosság után utóbbin kívül Szovjet-Oroszország, Csehszlovákia, Románia és a Szerb-Horvát Királyság állampolgárai lettek (aztán ne is régen Szerbiáé, Horvátországé, Ukrajnáé,Szlovákiáé, Csehországé, Belorussziáé is, és természetesen az irányított népvándorlás a volt Szovjetunió minden államába elsodorta azokat, akik túlélték a Holodomort), és igen, Magyarországé is. Ennek (és az I. világháború előtti és alatti extra kizsákmányolásnak, üldöztetésnek és koncentrációs táborokba zárásoknak) a következtében leszármazottaik többsége az USA állampolgára lett. 2. A jelen alkotmányos keretek között nem valósítható meg a nemzetiségek méltányos képviselete. "Tetszettek volna" kétkamarás parlamentet csinálni! 3. Ezzel a "hoztam is ajándékot, meg nem is" Mátyás királytól koppintott álbölcsességgel jó nagyot rúgtunk a szomszéd országokba szakított magyarokba. Kivéve az őrvidékieket, mert azok már "fajtiszta" osztrákok. Így a magyaroknak 2014-től nincs semmi jogalapjuk külön magyar nemzetiségi képviselőket követelni.
kukagyerek
2013. december 17. 15:18
Nyalom a tokádat Bélám! Hát ott hagyod a tesókat, mint eb a sz@rát?
Moses Hess
2013. december 17. 14:19
Mit gondol ez a cigány? Hány helyen szavazhat? Milyen többletjogokat követel. Már ott kezdődik a baj, hogy a cigányok úgy szavazhatnak, hogy ehhez sem a szellemi, sem pedig a társadalmi értékképzéshez való hozzájárulásbeli képességük sincs meg.
kukagyerek
2013. december 17. 10:57
"Kilép a Fideszből a roma polgármester.." Otthagyja az övéit?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!