Ungváron gránát, Beregszászon adóbojkott

2014. február 23. 13:21

Ismeretlenek gránátot dobtak az ungvári polgármester házára, a Beregszász környéki vállalkozók pedig bejelentették: ha a város vezetése nem mond le, nem hajlandók tovább adót fizetni „Janukovics feltétlen támogatóinak”.

2014. február 23. 13:21

Ismeretlenek gránátot dobtak Viktor Pogorelov ungvári polgármester házára az éjjel. A robbanás a polgármester villájának udvarán történt, betörte az épület földszinti ablakait, de senki sem sérült meg. Az ügyben nyomoz a rendőrség.

Ungvár polgármesterének a lemondását az ukrajnai tiltakozó megmozdulások kezdete óta követelik a helyi tüntetők, akik szerint a város vezetője korrupt, saját érdekei szerint árusítja ki a közvagyont. Pogorelov az e heti kijevi fejlemények nyomán kilépett az eddig kormányzó Régiók Pártjából, de bejelentette, hogy nem fog önként lemondani tisztségéről.

Ugyancsak az elmúlt éjszaka Huszton ismeretlenek lövéseket adtak le az egyik helyi – a rendőrség által meg nem nevezett – magas beosztású vezető házára. A lövedékek az ablakon át becsapódtak az épület belsejébe, de az ott lakók közül senki nem sérült meg. Ebben az ügyben is folyik a nyomozás.

Beregszászon békésebb módszerekkel tiltakoznak, a helyi vállalkozók csak adóbojkottal fenyegetnek. Dobai István, a a Beregszászi Városi és Járási Vállalkozók Szövetségének elnöke azt mondta: a tüntetések kezdete óta folyamatosan követelik a beregszászi polgármester, Babják Zoltán, és a Régiók Pártja, valamint az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselőinek lemondását, akik nem voltak hajlandók elhatárolódni a Janukovics-rezsim törvénytelen cselekedeteitől.

Dobai szerint Beregszász vezetése még 2014. február 21-én sem volt hajlandó teljesíteni a közösség elvárását, hogy valljon színt és lássa be, a Janukovics-rezsim feltétlen támogatásával maga is hozzájárult ahhoz, hogy Ukrajna a szakadás és a polgárháború szélére sodródott. Elmondta: a vállalkozók és a lakosság képviselői követelik, hogy önként és azonnal nyújtsa be lemondását Babják Zoltán polgármester és valamennyi helyettese, valamint az önkormányzat RP- és UMDSZ-frakcióinak képviselői.

Mi, vállalkozók nem vagyunk hajlandók tovább fizetni adóinkat a Janukovics-rezsim feltétlen támogatóinak. Nem akarjuk eltartani őket a városi költségvetésbe befizetett pénzünkből. Minden bizalmunkat elvesztettük ezekben az emberekben, akik a szervezett állami bűnözést segítették” – szögezte le a beregszászi vállalkozók szövetségének elnöke.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2014. február 24. 07:44
Remélem megérte az itthoni médiának a nagy ellenzéki support. Az a hülye Gyurcsányi meg Wellnesswityillóy! OMG!
korona
2014. február 23. 16:23
A "bemásoltírás" a VilágHelyzetéből lett bemásolva.
korona
2014. február 23. 16:22
a "bemásoltírás"-hoz csatolt Papp Lajos videó: http://www.youtube.com/watch?v=eAgMsevdnvc
korona
2014. február 23. 16:18
(bemásoltírás)------------------------------------------------------------------------------------ ZSIDÓK KAZÁRIÁBAN HARCOLNAK Ukrán puccskísérlet - Izraeli ex-katonatisztek vezetik az ukrán militáns 'ellenzéki' csoportokat ? ' A tömegek mindig csak az eszközt jelentik! Könnyen mozgathatóak és bármikor feláldozhatóak! Egyszerűen manipulálva egy eredeti célnak megfelelően bárhová terelhetők. Anélkül, hogy akár a célt is ismernék' - ezt írtam éppen az előbb valakinek, aki az ukrán eseményekről kérdezett a FB-oldalon. Most is ezzel kezdem ezt a cikket, bár ennél sokkal jobban és érthetően elmagyarázza majd Dr. Papp Lajos a lenti beszélgetésben... Hol a szerepünk és helyünk nekünk magyaroknak ebben az egész folyamatban.... ? Ahogy sejthető volt és egyértelműen látszik az euro-atlanti (antanti) beavatkozás Ukrajnában, most erre utaló egyértelmű bizonyítékok kerülnek elő. Sajnos más fórumok megint csak nem fogják megemlíteni, de a globalista médiát leszámítva már áttörte magát ez a hír, amit az ibtimes.co.uk-ről fordítottam nektek, természetesen kiegészítve.. (SBG Buddha - VilagHelyzete.com ) Izraeli ex-katonatiszt vezeti az ukrán katonai csoportokat a rendszer megdöntésére. "Egykori izraeli katonatiszt vezető szerepet játszik a kormányellenes tüntetésekben" - közölte a PressTV. "A meg nem nevezett izraeli parancsnokként vezet mintegy 20 ukrán militáns zsoldosból álló csoportot, amíg 4 másik izraeli, aki korábban a hadseregben szolgált, az ukrán kormányellenes tüntetések szervezésében vesz részt. Ukrajnában születtek, de Izraelbe vándoroltak ki, ahol csatlakoztak a fegyveres erőkhöz, majd visszatértek Európába, hogy csatlakozzanak a tüntetésekhez" - folytatja a riport. Már az ukrán média is állította, hogy izraeli iparmágnás nyújt támogatást az ellenzéki erőknek és azt is hozzáteszik, hogy az Izraeli Mossad az egyike azon titkosszolgálatoknak, melyek a káoszt szítják az országban. Ha ehhez azt a véletlent is hozzátesszük, hogy John McCain szenátor járt a káosz kialakulása előtt egyformán Líbiában, Szíriában, és Ukrajnában is....érdekes kérdések vetődnek fel... Annak ellenére, hogy zsidó vezetők a semlegességre szólítottak fel, zsidó fiatalok a frontvonal első sorában harcolnak a rendszer és Viktor Janukovics elnök megdöntésének érdekében - írta ezt a Jerusalem Post már decemberben. Alexandra Oleynikova, fiatal zsidó aktivista, aki a Limmud conferences szervezésében vállalt szerepet, Ő nyilatkozta a Jerusalem Post-nak, hogy míg egyes zsidó fiatalok, akik félelem miatt távol maradnak az eseményektől, addig más ukrán zsidók, akik nemzetközi szervezetekben (mint a JDC, Hillel és Limmud) "igazán aktívak" és támogatást nyújtanak a "barrikádok szervezésében". A zsidó hírügynökség Jewish Telegraphic Agency (JTA) értesülése szerint : "Számos zsidó fiatal vesz részt a tiltakozásokban, mely összehozta a liberális fiatalokat, ellenzéki pártvezetőket, beleértve az ultranacionalista Svoboda párt, melynek vezetője Oleh Tyahnybok, eleve nyíltan antiszemita..." Ne felejtsük el, hogy a tiltakozások akkor robbantak ki és váltottak át tüntetésekből a rendszer megdöntésére irányuló összecsapásokká, amikor Janukovics elnök felmondta az Európai Unióval kötetendő társulási szerződést és úgy döntött, hogy az ország mégsem az Unió, hanem Oroszország felé közeledik majd. Illetve Vladimir Putin elnök bejelentette, hogy ukrán államkötvényeket vásárol több milliárd dollár értékben és csökkenti az Ukrajnának szállított gáz árát. Ekkor szabadult el a pokol. Az alábbi képeknek nyugodtan adhatnánk a már ismert címet: Slaves V. Slaves = Rabszolgák a rabszolgák ellen A miniszterelnök Mykola Azarov lemondott, amivel kísérletet tett, hogy véget vessen a tüntetéseknek. Míg a parlament visszavonta az tiltakozásokat korlátozó ellentmondásos törvényeket, melyek kiváltották az alapvető elégedetlenséget országszerte. A bebörtönzött ellenzéki tiltakozókat pedig szabadon engedték. Jelenleg Janukovics felajánlotta az előrehozott választásokat, de már aznap este különböző ellenzéki csoportok bejelentették, hogy ezzel sem elégednek meg és Janukovics távozását követelik a politikából. Pár órával ezelőtti mai hír, hogy Viktor Janukovics ukrán elnök bejelentette, hogy az országban államcsínyt követnek el, az elnök nem készül lemondani – tudósít a média az elnök tanácsadójára, Anna Hermanra hivatkozva. Janukovics az UBR TV-csatornának elmondta, mindent megtesz, hogy megakadályozza a további vérontást. Azt is elmondta az újságíróknak, hogy a parlament volt elnökét, Vlagyimir Ribakot, aki lemondott tisztségéről, megverték.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!