Zéró toleranciát hirdet a Jobbik

2014. február 17. 14:57

A Jobbik kormányra kerülése esetén a jelenlegi ötvenezerről ötezer forintra csökkentené a szabálysértési értékhatárát. A radikális párt zéró toleranciát hirdet a megélhetési bűnözés ellen.

2014. február 17. 14:57

A Jobbik zéró toleranciát hirdet a megélhetési bűnözés ellen és ennek érdekében kormányra kerülése esetén a jelenlegi ötvenezerről ötezer forintra csökkentené a szabálysértési értékhatárát. Erről az ellenzéki párt szóvivője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján. Mirkóczki Ádám ismertette: bár Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter az elmúlt hetekben több helyen is kijelentette, hogy Magyarországon rend van, „ez a kommunikáció merő hazugság”, amit a kormány pusztán statisztikai „trükközésekkel” igazol. Kiemelte: elsősorban a szabálysértési értékhatár emelése torzítja a bűnügyi statisztikákat. Ezt az értékhatárt a rendszerváltás óta csak emelték, legutóbb a Fidesz-kormány 2012-ben az akkori 20 ezerről 50 ezer forintra, ami az eddigi legnagyobb arányú, 150 százalékos emelés volt - tette hozzá.

Mirkóczki Ádám ez utóbbi emelést és annak mértékét „történelmi bűnnek nevezte”, amely szerinte tovább erősítette a megélhetési bűnözést. Hangsúlyozta: a Jobbik ezzel szemben zéró toleranciát hirdet és kormányra kerülése esetén 1989 óta először csökkenteni fogja a szabálysértési összeghatárt a jelenlegi 50 ezer forintról ötezer forintra. Ez azt jelenti, hogy e fölött minősülne bűncselekménynek és nem szabálysértésnek a vagyon elleni cselekmény. A Jobbik szóvivője úgy fogalmazott: nem a statisztikát, hanem a közrendet, közbiztonságot akarják javítani és ha már a közlekedési szabálysértéseknél bevezették a zéró toleranciát, akkor ez vonatkozzon a személy és vagyon elleni bűncselekményekre is.

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
USsange
2014. február 17. 18:32
"A Jobbik kormányra kerülése esetén a jelenlegi ötvenezerről ötezer forintra csökkentené a szabálysértési értékhatárát. " Jelentkezzen az a hülye, aki ennek a hírnek a hallatán a Fidesz helyett a jobbikra szavaz. :)))
kuwiq
2014. február 17. 16:47
Ezt tudnám támogatni.
celkereszt
2014. február 17. 16:39
Az erőszakkal társuló bűntetteket kell büntetni börtönnel. Az egyszerű lopásoknál ennek nincs értelme.
kis Helix
2014. február 17. 16:31
Mi lenne, ha egyszer ez a fsiszta horda valami épkézláb gazdasági tervvel állna elő ilyen marhaságok helyett?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!