Vizsgálatot kezdeményez a PM az MKB Bank megvásárlása miatt

2015. január 06. 12:04

A PM szerint hiba volt megvásárolni a bankot, ezért vizsgálatot kérnek az ügyben Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztertől. A lépést azzal indokolják, hogy tavaly veszteséget termelt a bank, amelyet a kormány közpénzen tőkésít fel és értékesít, akkor az üzletből a Fidesz járna jól.

2015. január 06. 12:04

A Párbeszéd Magyarországért vizsgálatot kér a nemzeti fejlesztési minisztertől az MKB Bank megvásárlása ügyében, mert a párt szerint az komoly hiba volt. Erről Szabó Zsolt, a PM önkormányzati képviselője beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve: az adásvétel alapjául szolgáló dokumentumok nyilvánosságra hozatalát követelik. 

Azt mondta, ha a tavaly veszteséget termelt bankot közpénzen tőkésítik fel és még ebben a kormányzati ciklusban értékesítik, akkor az üzletből valószínűleg a „fideszes haverok” fognak jól járni. Ha kiderül, hogy rossz döntés volt a bank megvásárlása, akkor a PM a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól kér felülvizsgálatot és az ügyészségen ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz – közölte az ellenzéki politikus.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anti Komcsi
2015. január 06. 22:34
Az állam megmentett egy bankot. A pártnélküli Pióca Mandátumrablóknak (PM) nem tetszik. Kit érdekel? Majd pont ezeket a liberálbolsikat kell megkérdezni, Ugyan már.
Tintamin
2015. január 06. 16:38
- Veszünk egy bankot. - Belarakunk a kedves magyarok pénzéből 400milliárdot - meg még amennyi kell. - Odaadjuk Matolcsy Gyurkának, hogy vegye ki belőle, amit szeretne. - Aztán keresünk valakit a haveri társaságból, aki két fillérért megveszi, és egy életre megvan a zseton mindenkinek.
kulakman
2015. január 06. 14:05
Persze,fontos minden párt ,meg pártkezdemény, de könyörgöm amikor belevisítanak a nagy magyar politikába mindig jót derülök, mert mindig valami nagyot akarnak mondani ,de valahogy nem sikerül ,majd pont tőletek kérünk,kérek tanácsot bankügyekben mi???
Palánk
2015. január 06. 13:13
Az MKB banki körökben közismerten, az utóbbi időben nem igazán jól menedzselt bank volt. Kétségtelen, hogy voltak jó időszakok is a bank életében, de az utóbbi évek nem ezek közé tartoznak. Nem véletlen, hogy a külföldi anyabank, már régebb óta árulta. Az MKB - Magyar Külkereskedelmi Bank volt korábban tudtommal a neve - már a rendszerváltást megelőzően is létezett. Nem a mostani megmentése a gazság, hanem a 2004 körüli előnytelen eladása volt az! A legutóbbi menedzsment elküldése értelemszerű, hisz volt részük, a bank legutóbbi időszakának nem éppen megfelelő irányításában. Persze azért a "kirúgottakat" nem kell sajnálni! Pont most igazolnak - vagy már korábban igazoltak - a legnagyobb magyar bankhoz, hogy ott váltsák meg a világot. Egy bankot már sikerült tönkre tettiük, jöhet a követhező!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!