Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Buda-Cash: Meghallgatná Vargát és Matocsyt az MSZP

2015. február 27. 10:50

A szocialisták szerint a miniszternek és a Magyar Nemzeti Bank elnökének egyértelmű tájékoztatást kell adnia a történtekről és a tervezett intézkedésekről a Buda–Cash-ügyben.

2015. február 27. 10:50

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Matolcsy György jegybankelnök Buda-Cash-ügyben történő meghallgatását kezdeményezi Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának MSZP-s elnöke. A szocialista párt közleménye szerint a miniszternek és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének egyértelmű tájékoztatást kell adnia a történtekről és a tervezett intézkedésekről a testület előtt. Azt írták, csak a bizonytalanság biztos a Buda-Cash brókerház és a hozzátartozó Dél-Dunántúli Regionális Bank (DRB) körül. Az állítólagos visszaélések híre pánikot okozott a kisbetétesek körében, kiszámíthatatlanná tette az érintett önkormányzatok fizetőképességét – tette hozzá.

Windisch László, a jegybank alelnöke kedden jelentette be, hogy az MNB több évtizedes visszaélés-sorozatot gyanít a Buda-Cash Brókerháznál, ezért azonnali hatállyal felfüggesztette működési engedélyét, és a brókerházzal összefüggésbe hozható DRB bankcsoporthoz tartozó négy banknál is korlátozó intézkedéseket rendelt el. Tájékoztatása szerint a Buda-Cash Brókerháznál mintegy 15-20 ezer, a DRB bankcsoportnál pedig mintegy 100-120 ezer ügyfél lehet érintett, akik kártalanításra számíthatnak.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2015. február 27. 12:26
Miről beszélünk? A Norvég Civil Támogatási Alap elosztásában közreműködő alapítványokat óriási rendőri erő bevetésével – már akkor is sejthetően, de később egyértelműen beigazolódva, kiderült, ALAPTALANUL – lerohanták, megvádolták, házkutatásokat tartottak, iratokat vittek el, pedig csak egy Magyarországnak kormánymegállapodás szerint juttatott, mintegy 4 milliárd forint elosztását végezték, végzik, a norvég megítélés szerint példaadó gondossággal és precizitással. (Tudom, hamis vádaskodás érte és éri őket bőven!) Most nem történt ilyen szervezett rendőri közreműködés, házkutatás, iratlefoglalás, vagy csak én tájékozódom rossz csatornákon, pedig itt 100 milliárd forintról hallok. A kettős mérce elve egy kicsit sem sérült! Vagy magas LÁZ-ár ebben az ügyben nem vette észre a saját, vagy az ocsmány privatizátorok érintettségét? Na meg aztán csak az MSZP további közreműködése kell az ügyhöz, a maszat elkenésére (bocsánat egyetemisták nem az általatok készített, kitűnően vizsgázott MASZAT-ról esik szó). Lassan tényleg ki kellene jelölni a Tocsik szobor helyét Budapesten!
áfonya
2015. február 27. 11:42
Buda-Cash-ügyben történő meghallgatását kezdeményezi Burány Sándor,kíváncsiak mennyit tud a Fidesz az ügyről ,mibe lehet belekötni mit lehet félre magyarázni . Hívják meg bajnait ő a főkolompos ebben.
áfonya
2015. február 27. 11:36
Mszp szeretné tudni mit lép a kormány Buda–Cash-ügyben ,tán mszp érdekeltség van az ügyben előbb lépjenek ???
kardosdoktor
2015. február 27. 11:21
Vissza kell állítani a halálbüntetést! Nem visszamenőlegesen. De mától. Ha nem mától. Akkor holnaptól. Ennek semmi értelme. Ez nem jogállam, bazdmeg. Ez nem demokrácia. Száz milliárd!? Az mi. A mocskos telebaszott román kurva anyátokat! Szent Lászlói törvényeket követelek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!