Legalább 14 szerződést felbontanak a Hortobágyi Nemzeti Parkban

2015. március 09. 18:38

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata után legalább 14 földbérleti szerződést fel kell bontani a Hortobágyi Nemzeti Parkban. Ezt követően ezekre a földekre új pályázatot írnak ki.

2015. március 09. 18:38

Legalább 14 földbérleti szerződést kell felbontani a Hortobágyi Nemzeti Parkban (HNP) a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata után - idézte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a miniszterelnök válaszát az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Ellenőrző albizottságának hétfői ülésén. Nagy István  beszámolt az albizottság tagjainak a Kehi HNP földbérleti pályázataival kapcsolatban készült vizsgálatról és annak eredményéről. 

Az államtitkár utalt a miniszterelnöknek a témával kapcsolatban korábban adott válaszára, amely szerint a Kehi a kormány utasítására lefolytatta a vizsgálatát, ennek alapján az FM módosította a földbérletek pályázati eljárását. A konkrét ügyben véleménykülönbség volt a Kehi és a szaktárca között, amit január 31-ig tisztáztak – tette hozzá. Megerősítette: a nyertes pályázók számára előírták, hogy a megkötött haszonbérleti szerződésben vállaltaknak a szerződés teljes időtartama alatt meg kell felelniük. Emellett legalább 14 esetben fel kell bontani a szerződéseket, amelyen a nemzeti park igazgatósága dolgozik, majd újra megpályáztatja ezeket a földeket – közölte Nagy István.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2015. március 10. 14:37
Honnan tudod, hogy én mit gondolok a "liberálbolsevikokról"? Az viszont biztos, hogy ami nem tetszik, azt szóvá teszem és nem érdekel, hogy melyik oldalról jön az, aki ostobaságot beszél/ír.
liberálzöld.
2015. március 09. 20:37
Ki merném tenni tököm a göccsre, hogy mind a 14 szerződést 2010 előtt kötötték... A Fidesz ocsmányságánál nincs nagyobb ezen a világon.
sóhivatalnok
2015. március 09. 19:17
Majd ha Fazekas barátjával, a lépfenéssel is felbontják... addig csak parasztvakítás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!