Magyar-román: öt gyanúsítottat gyorsított eljárásban bíróság elé állítanak

2015. szeptember 06. 12:11

Gyorsított eljárásban öt embert állítanak hétfőn bíróság elé a péntek este megrendezett Magyarország-Románia meccset biztosító rendőrök elleni támadásokkal összefüggésben. Az intézkedésekben 33 rendőr sérült meg. Bűnügyi őrizetbe 20 embert vettek, 22 pedig szabálysértési őrizetbe került.

2015. szeptember 06. 12:11

Gyorsított eljárásban öt embert állítanak hétfőn bíróság elé a péntek este megrendezett Magyarország-Románia válogatott labdarúgó mérkőzést biztosító rendőrök elleni támadásokkal összefüggésben – közölte a fővárosi főügyész vasárnap az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményében azt írta, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség tizenkét embert hallgatott ki csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. Az őrizetbe vett gyanúsítottak közül hét ember előzetes letartóztatásnak elrendelését indítványozza az ügyészség. A kényszerintézkedésekről ugyancsak hétfőn dönt a bíróság.
 
A főügyész közleményéből az is kiderül, hogy harmincháromra nőtt az intézkedés során megsérült rendőrök száma, közülük többet kórházban ápolnak. A rendőrökre támadó csoport által különféle értéktárgyakban okozott kár összességében milliós nagyságrendű.
 
A rendőrség szombaton azt közölte: összesen 51 ember állítottak elő a magyar-román labdarúgó Európa-bajnoki selejtező helyszínének környékén történt rendbontások miatt. Az előállítások többségében garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, pirotechnikai eszközzel való visszaélés, illetve jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt történtek. Bűnügyi őrizetbe 20 embert vettek, 22 pedig szabálysértési őrizetbe került.
 
Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja, négy román szurkoló is van az előállítottak között, náluk pirotechnikai eszközöket találtak. Előállításukat követően szabálysértési bírsággal sújtották őket.
 
A gól nélküli döntetlennel végződött Eb-selejtező során több atrocitás történt a környéken. A zavargásokat nem sokkal éjfél után sikerült felszámolni a Groupama Arénánál.
 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2015. szeptember 06. 17:43
Nagyon kevés! Nézzétek körül a Facebookon ott sokkal többet megtudtok
Energetikus
2015. szeptember 06. 14:55
- remélen a szotyi-köpködöt nem zárták le ... - pedig biztos a románokra köpte ...
Tintamin
2015. szeptember 06. 13:38
A büszke magyarok mi vagyunk. Muhahaha.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!