Népszava: Gyurcsány idegenforgalmi adót is fizet a házába befogadott migránsok után

2015. szeptember 13. 13:08

Kakuk György, a Demokratikus Koalíció elnökségének tagja szombaton a Népszavának elmondta: a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc eddig összesen 4900 forintot fizetett be idegenforgalmi adóként a házába befogadott 14 migráns után. A DK arra szólította fel a kormányt, hogy oldja fel az adófizetési kötelezettséget a menekültek befogadása esetén.

2015. szeptember 13. 13:08

A DK szerint elfogadhatatlan, hogy az Orbán-kormány még az emberi jóérzésért, ha úgy tetszik keresztényi magatartásért is adót szed az önkéntesen segítséget nyújtó emberséges magyar állampolgároktól” – mondta a Népszavának Kakuk György, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, azt kifogásolva, hogy a migránsok elszállásolása után is idegenforgalmi adófizetési kötelezettség keletkezik. 

A politikus arról tájékoztatta a lapot, hogy a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc maga is megfizette a fejenként és vendégéjszakánként a kerületi önkormányzatnak fizetendő közterhet, eddig összesen 4900 forintot, 14 fő után.

A DK felszólította a magyar kormányt, hogy ne adóztassa meg a menekültek befogadását.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2015. szeptember 14. 06:18
A gyurcsány-dobrev-apró család egy fekély, egy undorító fekély a nemzet testén.
Dénia
2015. szeptember 13. 20:55
Én ezt nem értem egyébként. Miért fizet idegenforgalmi adót a Gyurcsány a házába hívott vendégei után? Talán pénzt kér tőlük a szállásért?
Akitlosz
2015. szeptember 13. 20:20
Az idegenforgalmi adót a szállást igénybe vevő fizeti a számlában. Ingyenes szálláson nincsen idegenforgalmi adó. Csak mert jönnek a rokonok látogatóba és itt alszanak, azért még nem kell idegenforgalmi adót fizetni
Nemzeti Mutyikos
2015. szeptember 13. 20:17
huje fidesznacik! http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/idegenforgalmi-ado-fizetni-kell-a-rokonokert-baratokert-is-505051
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!