Antikorrupciós harcot indít a Jobbik, ha kormányra kerül

2015. október 22. 15:24

A párt alelnöke szerint ha kormányra kerül a Jobbik, létrehoznak egy antikorrupciós hatóságot is. Volner János szerint nem jó, hogy Magyarország legbefolyásosabb vállalkozói nem a piaci versenyben váltak milliárdossá, hanem állami és önkormányzati megrendeléseken keresztül.

2015. október 22. 15:24

A Jobbik antikorrupciós harcot indítana és kormányra kerülése esetén antikorrupciós hatóságot hozna létre – mondta Volner János, az ellenzéki párt alelnöke csütörtökön az MTI-nek. A politikus a hétfői parlamenti napra visszautalva – amikor a korrupcióról faggatták a kormányt – azt mondta: Orbán Viktor kormányfő és L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára is elszólta magát arra vonatkozóan, hogy Magyarországon működik a korrupció.

Kifejtette: a miniszterelnök egyik válaszában úgy fogalmazott, hogy „a korrupciót nem szabotáljuk”, míg az államtitkár azt vetette fel, hogy a Jobbiknak az a problémája, hogy nem az övé „a biznisz”. Volner János ismét bírálta, hogy Magyarország legbefolyásosabb vállalkozói a kormányfő közvetlen közeléből kerülnek ki és nem piaci versenyben váltak milliárdossá, hanem állami és önkormányzati megrendeléseken keresztül.

Vona Gábor pártelnök kedden sajtótájékoztatóján a korrupció felszámolását jelölte meg elsődleges feladatként.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
császár
2015. október 23. 09:29
Amióta szegény történelemtanárt palira vették, egy tolvajbanda két csoportra osztódva saját zsebre "politizál". Mi, szegények mindent látunk és hol az egyik, hol a másik ugyanazt juttatjuk a zsírosbödönhöz. Ők röhögve lopnak tovább rendületlenül és mind hatékonyabban. Sajnos úgy tűnik, hogy a demokratikus lehetőségeket kizárták a probléma megoldásának eszköztárából. A Jobbik és az LMP ugyan a igazat mondja, de már jó előre lenullázták őket. A tét a hatalom és a pénz, vagy a börtön.
egyetmondok
2015. október 23. 09:22
A szabad piac megbukott,nem vette ezt észre a Jobbik? S mert megbukott,hát hol a francba válhatna máshol milliárdossá a magyar vállakozó,ha nem az államnál?
gudmen
2015. október 23. 02:41
tiborcz gyereket a 6 milliárdos pályázati pénzek után schiffer andrás jelentette fel..ahogy gyurcsány ferencet is.. de hajrá jobbik, hajrá lmp!
morfondír
2015. október 22. 19:06
Tehát nem indít antikorrupciós harcot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!