Már most megkapják a tejtermelők az októberi pénzüket

2016. május 24. 17:56

Elindítja az átmeneti nemzeti tejtámogatás kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, hogy enyhítse a tejtermelők súlyos gondjait. Október helyett már most kifizetnek nekik 11,4 milliárd forintot.

2016. május 24. 17:56

Gyuricza Csaba, az MVH elnöke kedden az MTI-nek azt mondta: az októberről előrehozott kifizetéssel 11,4 milliárd forintot juttat el a napokban az MVH a tejtermelők sürgős megsegítésére. Gyuricza Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatás folyósításának feltétele az egységes kérelem benyújtása, és annak keretében az alaptámogatás igénylése.

A jogosultság ellenőrzése után a kifizetéseket azonnal elindítja az MVH. A hivatal elnöke emlékeztetett arra, hogy szintén a tejtermelők megsegítésére folyósított az MVH az elmúlt hetekben úgynevezett kis összegű uniós - de minimis - kifizetéseket is. Ennek keretében 3,3 milliárd forinthoz jutottak az érintett termelők.

Mint azt hétfőn a Mandiner is megírta, Hegedűs Imre, a tejtermelők demonstrációs bizottságának tagja az MTI-nek elmondta, hogy a tej literenkénti felvásárlási ára már jóval az önköltség alá, 60-65 forintra csökkent, így a tejtermelők 1 liter tejen mintegy 20 forintot veszítenek. Azt is kifogásolják, hogy a kormány „eredeti tervétől eltérően” csak a friss tej áfáját kívánja csökkenteni jövőre 5 százalékra, az UHT, illetve a féltartós tejét és a félkemény sajtokét azonban nem.

A tejtermelők attól tartanak, hogy ezzel folytatódnak az áfacsalások az UHT-tejek piacán, ami belföldi piaci pozícióikat is veszélyezteti. Ha nem javul a helyzetük, legközelebb magukkal hoznak pár tehenet a fővárosba, és szabadon eresztik őket.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2016. május 24. 20:28
elkotyavetyélt milliárdok:( lehetett volna még kb. 12 stadiont rittyenteni megye VIII.-ba, hány zsákfalu marad most stadion nélkül??? erre nem gondol a fidesz és viktor?? normális??...nem értem a miért hátrálnak meg..néhány szaros tögyü tehéntöl tele a gatya...kardlapot nekik...a végén még nem lesz meghosszabbitva a kisvasut bicskéig... mi folyik itt??
belga
2016. május 24. 19:29
Azt nyilván mindenki megérti, hogy ha 20 Ft-al többe kerül 1 L tej előállítása a termelőnek, mint amennyit kap érte, akkor egy idő után inkább megszabadul a teheneitől. A hazai tejtermelésnek (is) annyi? Hogy a 11,4 Milliárd előrehozott támogatási kifizetés megoldja e a problémát azt én biztos nem tudom. Remélem ha mást nem átmeneti segítséget jelent (?)
cereal killer
2016. május 24. 19:21
"Azt is kifogásolják, hogy a kormány csak a friss tej áfáját kívánja csökkenteni jövőre 5 százalékra, az UHT, illetve a féltartós tejét azonban nem." - Ezt most nem értem. A tejtermelők tényleg azt akarják, hogy az UHT nevű műanyag izé is olcsóbb legyen? Nemhogy örülnének, hogy a friss tej versenyelőnybe kerül.
kjkj945
2016. május 24. 18:50
És a 11 milliárdtól jobb lesz a tej?? Nem csak a betondzsungelben lesznek a tehenek. Kapnak (legelnek) friss zöldet??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!