Hazugságvizsgálót is bevetettek a meghekkelt Orbán-interjú miatt

2017. június 22. 09:44

A Pannon Lapok Társaság beolvadhat a Mediaworksbe, eközben hazugságvizsgálóval is nyomoznak a meghekkelt Orbán-interjú ügyében.

2017. június 22. 09:44

A Mészáros Lőrinc érdekeltségének számító, és a Népszabadságot ősszel bezáró Medaworks tavaly vásárolta meg a Pannon Lapok Társaságát. A két cég eddig jogilag különálóan működött, de a 24.hu értesülései szerint ez a közeljövőben megváltozhat. Kázmér Judit, a PLT ügyvezetője ugyanis azt tudatta a PLT dolgozóival, hogy az elképzeléssek szerint valamikor az ősszel a PLT beolvadhat a Mediaworksbe. Az összeolvadással pedig kidobhatják a most használt, HUP nevű integrált rendszert. A rendszerben ugyanis lehetnek biztonsági rések és nem nyújt védelmet az ellen sem, hogy belenyúljanak az anyagokba, mint ahogy ezt mutatta az Orbán Viktorral készített interjú meghekkelése is.

Mindeközben a tavaly karácsonyi meghekkelt miniszterelnöki interjú ügyében indult nyomozás gyanúsítottjai ellen a rendőrség hazugságvizsgálót is bevetett. A 24.hu egy korábbi cikkéhez adott válaszában a rendőrség azt közölte, május 15-én gyanúsítottként hallgattak kis egy embert  „információs rendszerben lévő adat jogosulatlan megváltoztatásával elkövetett információs rendszer vagy adat megsértése” bűntett megalapozott gyanúja miatt.

A karácsonyi interjúhekkelés miatt öt munkatársától vált meg a PLT, de nem közülük került ki a rendőrség által meggyanúsított személy. A PLT vezetője és a Mediaworks egyelőre nem reagál a megkeresésekre.

*

Az Orbán-interjú miatt kirúgott újságírókkal készített korábbi interjúnkat ide kattintva olvashatják.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ján Fortunák
2017. június 22. 13:13
Na és DNS-vizsgálat nem lesz?
balbako_
2017. június 22. 11:38
Példát is kell statuálni.
*ufó*
2017. június 22. 11:10
A izék voltak, a Sorosimicskamerkeles ürgebőrbe varrt gyíkemberek, bizony.
tango47
2017. június 22. 10:17
Lerágott csont.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!