Vastagbélszűrési programot indít a kormány

2018. augusztus 23. 12:01

A következő két évben mintegy 2,4 millió – 50 és 70 év közötti – férfi és nő vesz majd részt a programban.

2018. augusztus 23. 12:01

Vastagbélszűrési program indul ősztől, az egészségügyi kormányzat várakozásai szerint a következő két évben mintegy 2,4 millió – 50 és 70 év közötti – férfi és nő vesz majd részt az uniós és hazai forrású programban – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Kovács Attila országos tisztifőorvos csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Ismertetésük szerint a háziorvosok bevonásával induló önkéntes szűrőprogram két lépcsőből áll majd. Az első szűrésnél székletmintát kell küldeni a vizsgálatot végző laboratóriumba. Ezt követően már csak azokat hívják be a végbéltükrözéses, hivatalos nevén kolonoszkópiás vizsgálatra, akiknél a minta alapján gyanú merül fel arra, hogy polipja vagy daganata van.

Közölték, a szűrést kétévente megismétlik majd, a vizsgálandók első csoportja várhatóan szeptemberben kapja meg a meghívólevelet. Kásler Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy évente mintegy ötezer beteg hal meg, pedig ez a betegség – ha időben felismerik – megelőzhető és gyógyítható.

(MTI)

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lazio154
2018. augusztus 23. 16:26
Ez a szám csak 1 bedobott adat. Az itt emlitett 2,5 millió férfinak a 20% se fog elmenni. Na és mit tehetnek velük? De aki járt már járóbeteg osztályon az tudja mi lenne, ha oda még naponta néhány száz ember megérkezne.
balbako_
2018. augusztus 23. 16:24
Helyes!
buckafej
2018. augusztus 23. 15:41
Helyes. Remélhetőleg megtalálják Gyurcsány seggében Gréczy Zsoltit, meg Vágó Pityut.
fogas paduc
2018. augusztus 23. 14:35
Nem értem, hogy a székletminta mire is jó. Teljesen felesleges, időhúzás. Szóval az ép vastagbél nyálkahártyáján 5 év alatt lesz polip, a polipból öt év alatt lesz rák. 45 év felett ezért 10 évente végzett vastagbél tükrözés megvédhet a kellemetlen meglepetésektől, illetve idejekorán meg is oldható az esetleges kezdeti stádiumban levő rákos elváltozás - a polip egyszerű lecsippentésével. Az előkészülettől nem kell félni, de azért jó, ha a WC nem a folyosó végén van. A vizsgálat fájhat, de ki lehet bírni. ( az esetleges poliplevétel nem fáj)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!