Építkezések esztendeje jön Zala megyében

2019. január 09. 10:15

Új kórház és autópálya építése fejeződik be idén az ország délnyugati megyéjében, és a tesztpálya kivitelezése is folytatódik – jelentették be Zalaegerszegen. Az összesen 23 milliárd forintból megvalósuló beruházások többségéről az elmúlt években döntöttek.

2019. január 09. 10:15

Vigh László, Zalaegerszeg térségének fideszes országgyűlési képviselője, a Zalaegerszegen épülő járműipari tesztpálya miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a mintegy 45 milliárd forintos, önvezető járművek vizsgálatára is alkalmas tesztpálya kivitelezése jelenleg 50 százalékos készültségen áll. Az ehhez is kapcsolódó, 170 milliárd forintból megvalósuló M76-os okosút kivitelezése is elindult tavaly ősszel.

Elhangzott, január végére befejeződik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház új, sokáig félkész szárnyának 2,3 milliárd forintból megvalósuló építése. A múlt év végén pedig kormányhatározat jelent meg arról, hogy 255 millió forintot fordíthat a város a Hevesi Sándor Színház mintegy hárommilliárd forintra tervezett korszerűsítésének tervezési feladataira.

Sifter Rózsa, Zala megyei kormánymegbízott az alapfeladatok ellátásán kívüli tervekről azt mondta: több száz millió forintból Zalaegerszegen kettő, Nagykanizsán három, Keszthelyen pedig egy kormányhivatali épület energetikai korszerűsítését indítják el, de valamennyi zalai épületük klimatizálását szeretnék később megoldani. Zalaegerszegen ezzel egy időben az állam kezébe kerülhet a közúti vizsgabázis ma még vegyes tulajdonú ingatlanja, amelynek szintén tervezik a felújítását.

Építkezések esztendeje

Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke fogalmazta meg, hogy „az előkészület” és a tervezés évei után az idei már az építkezések esztendeje lesz a megyében. Az M76-os még zajló építkezése mellett a harmadik negyedévre befejeződik ugyanis az M70-es autóút kétszer kétsávos autópályává történő bővítése, ami Nagykanizsa térségének is új fejlesztési lendületet adhat.

Még az idén szeretnék elkészíteni a Zalaegerszeg és a szlovéniai Lendva között újjáépíteni tervezett vasútvonal határig tartó szakaszának engedélyes és kiviteli terveit. A megye rendelkezésére álló 23 milliárd forint európai uniós forrás vidéki településeket érintő infrastrukturális fejlesztései mellett ugyanakkor a Zalában jelentős szerepet játszó gyógyfürdők Kisfaludy-programból megvalósuló beruházásait is kiemelte.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere szólt a 13 milliárdos összegből tervezett új logisztikai központ és konténerterminál beruházásáról, amelyet hamarosan kormányhatározat erősíthet meg. A Mol zalai finomítója márciusban mintegy hárommilliárd forintos bővítést indít, amellyel a gumibitumen-termelést kívánják megnégyszerezni.

Munkáshotel is lesz

Hamarosan átadják a 600 millió forintból megvalósított korszerű, 180 férőhelyes „munkáshotelt”, szeptemberre pedig várhatóan elkészül az egykori Balaton Szálló kínai beruházó által elvégzett korszerűsítése. A belvárosi, egykori Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ épülete helyén pedig négycsillagos konferencia- és üzleti hotel építése kezdődik, a tervek elkészítésére 200 millió forintot kapott a város.

A Modern városok program beruházásai közül a belvárosi Kvártélyház és a botfai kastélyépület renoválása, valamint az Alsóerdőre tervezett szabadidős komplexum kivitelezése is elindulhat ebben az évben. A mintegy 9,5 milliárd forintos költségűre tervezett új uszoda és strand kivitelezői szerződését pedig már ezen a héten aláírják, így ennek az építése is rövidesen indul – jelezte a polgármester.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!