Kábítószerrel való visszaélés miatt is nyomoznak Lackner Csabáék ügyében

2019. november 29. 16:22

2019. november 29. 16:22

A Készenléti Rendőrég Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt is nyomozást folytat a XIX. kerületi szocialista botrány szálaival összefüggésben – írta meg a 24.hu. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint ismeretlen személy ellen folyik a nyomozás, de ám az eljárás érinti a Lackner Csabáról október elején nyilvánosságra került videó- és hangfelvételeket. Ezeken az MSZP-ből azóta kizárt, de körzetében október 13-án újraválasztott

a kispesti önkormányzati képviselő – kezében egy zacskó fehér port lóbálva – korrupciós ügyekről beszélt.

Bár a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva részleteket nem árult el a nyomozásról, Lackner Csaba a 24.hu-nak azt mondta, nem hallgatták ki az ügyben, és nem is kapott rendőrségi értesítést. Az eljárást nem kívánta kommentálni, de hangsúlyozta, ha megkeresik, akkor természetesen áll a hatóságok rendelkezésére. A politikus arról a nyomozásról sem tud, ami gazdasági vesztegetés miatt indult egy kispesti felújítás ügyében – ez szintén kapcsolódik az említett felvételeken elhangzott korrupciógyanús közbeszerzési ügyekhez.

A nyomozásokról Gajda Péternek, Kispest MSZP-s polgármesterének sincs tudomása.

Gajda csütörtökön a Klub Rádiónak arról beszélt, hogy büntetőeljárásról nem tudnak az ügyben: se kábítószerhasználat, se korrupció miatt nem kezdődött nyomozás eddigi ismereteik szerint. A felvételeken elhangzott „furcsa” állítások, kocsmai beszélgetés szintű butaságok nem fedik a valóságot – mondta a politikus.

(24.hu)

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
raxemte
2019. december 01. 08:27
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
queterlebs
2019. december 01. 00:26
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
áfonya
2019. november 30. 11:15
A DK áll az ördög ügyvédje mögött. És ezek kerülnek majd kormányra 2022-ben köszönhetően az úriemberkedésnek meg a kenyérdobálásnak... Csodálatos jövő elé nézünk.
áfonya
2019. november 30. 11:12
A DK áll az ördög ügyvédje mögött. Exkluzív hangfelvételekkel és egy eddig ismeretlen, a nyomozó hatóságnál tett tanúvallomással buktatta le az Informátor a Demokratikus Koalíciót, hogy bár Gyurcsányék eddig tagadták, de DK-s lejárató és kompromittáló akció lehetett a választások előtt robbant Borkai-ügy. Az oknyomozó műsor egy tanúvallomásra hivatkozva kiderítette, hogy jóval a Borkai-ügy kirobbanása előtt a Demokratikus Koalíciónál landoltak az adriai hajóúton készült Borkais videók és felvételek, így Gyurcsány Ferencék állhatnak a korábbi győri polgármestert kompromittáló Ördög ügyvédje blog mögött. Az Informátor kiderítette, a DK korábbi önkormányzati képviselőjelöltje, a videóért és képekért tízmillió forintot követelő Póczik József élettársának a fia, ifjabb F. Gábor volt az, aki lányokat közvetített az adriai hajóútra, és aki megrendelhette a videók elkészítését, hogy aztán azzal zsarolják Borkai Zsoltot és körét, és megpróbáljanak pénzt szerezni. Az Informátor stábja Győrben az ügy egyik kulcsfiguráját, a Póczik Józsefet lebuktató, és a nyomozók előtt tanúvallomást tevő Puska Pétert is szóra bírta, aki a Hír TV-nek elárulta, a felvételeket Póczik Józsefék juttatták el a Demokratikus Koalícióhoz. Puska Péter arra a kérdésre, hogy a volt válogatott labdarúgó, a DK-s Póczik József egy közvetítőn keresztül, vagy személyesen egyengette a mások mellett Borkai Zsoltot ábrázoló videó sorsát, azt válaszolta: neki Póczik azt mondta, hogy bejárt a győri DK irodába, és személyesen Borkai kihívójával, Glázer Tímeával egyeztetett az ügyről. A párt helyi prominensei ugyan hajlottak volna arra, hogy megvegyék a felvételt, de nem volt rá pénzük, ezért Gyurcsányéktól vártak anyagi segítséget. Az elképzelés szerint Gyurcsány Ferenc fizette volna ki a videót, az erről szóló egyeztetések azonban elhúzódtak, amire Glázer Tímea azt a magyarázatot adta Pócziknak, hogy Gyurcsány minden nap részeg, ezért nem lehet vele tárgyalni. Puska az Informátornak azt mondta, számára egyértelmű, hogy az Ördög ügyvédje mögött a DK áll. Az Informátor egy olyan exkluzív hangfelvételt is megszerzett, amelyen Póczik József és Puska Péter beszélget egymással a Borkai-ügy kirobbanása után, és amelyen elhangzik, Pócziknak még problémái lehetnek abból, hogy a sikertelen zsarolás után az úgynevezett pestiek közzétették a Borkai Zsoltról és Rákosfalvy Zoltán ügyvédről jóval korábban készült felvételeket. Puska felhívta Póczik figyelmét arra, hogy ha még nincs is köze a felvételek nyilvánossá tételéhez, a rendőrség ki fogja deríteni azok útját, amennyiben hatósági vizsgálat kezdődik az ügyben. Érdekesség, hogy az Informátornak Glázer Tímea tagadta, hogy pártjának köze lenne a kiszivárogtatáshoz, a napokban zsarolás miatt elrendelt nyomozás bejelentésekor indokolás nélkül visszalépett a lemondott Borkai Zsolt helyére kiírt polgármester választástól, holott jó esélyekkel indult azon. Az egész Borkai-ügynek és a DK-s lejáratásnak, manipulációnak rengeteg tanulsága van, de kettőt mindenképp érdemes kiemelni. A jobboldalon nem fér bele az, amit Borkai Zsolt tett, a vállalhatatlan erkölcstelenségnek itt nincs helye, mert ahogy láttuk, egy ilyen, valójában az adott politikusról szóló botrány az egész polgári oldalra ráég, amelyért súlyos árat kellett és kell fizetni. Arra ugyanakkor emlékezzünk, hogy Gyurcsány Ferenc titkosszolgálati vezetője, Laborc Sándor 2008. júniusában mire kérte a magyar alvilág rettegett urát, a maffiózó Portik Tamást. Gyurcsány Ferenc bizalmasa akkor fideszes politikusok kompromittálásával, lejáratásával bízta meg Portikot, akinek azt is elmondta, az sem baj, ha nem igaz történetekkel sározzák be a jobboldali politikusokat.Október 13-án a választások estéjén ez a régi gyurcsányista és balliberális módszer, az alvilági eszközökkel is történő lejáratás a kompromittálás, a befeketítés tért vissza az országba. Borkait sikerült megbuktatniuk, biztosak lehetünk benne, hogy más jobboldali politikusokat is megpróbálnak hasonló módszerekkel kiiktatni. Itt az ideje a keményebb harcnak, mert ők semmitől sem riadnak vissza – összegezte a Borkai-ügy tanulságait az Informátor. Forrás: Pestisrácok.hu
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!