Szakértő: Az emberek folyamatosan a kormány mellett álltak a veszélyhelyzetben

2020. június 17. 09:48

A Nézőpont Intézet hetente monitorozta az állampolgárok elégedettségét a kormányzati intézkedésekről.

2020. június 17. 09:48

A Nézőpont Intézet hetente monitorozta az állampolgárok elégedettségét a kormányzati intézkedésekről, és folyamatosan 70 százalék körüli volt a támogatók aránya, a legutóbbi héten pedig 78 százalék – mondta el az intézet közvélemény-kutatási igazgatója az M1 aktuális csatornán szerdán.

Nagy Dániel hozzátette: ennek ellenére az ellenzéki pártok folyamatosan azt kommunikálták, hogy a kormány nincs a helyzet magaslatán. Rámutatott: felmérésükben arra is rákérdeztek, hogy az emberek szerint visszaélt-e a hatalmával a kormány a különleges jogrend időszakában, és az adatok szerint 10-ből 6-an nemmel feleltek erre.

Folyamatosan 70 százalék körüli volt a támogatók aránya

A szakértő szerint az ellenzéki táboron belül van egy radikális tömörülés, amely mindenben követi az ellenzéki politikusok által mondottakat. A kormánypártok erőssége ugyanakkor az, hogy a nagy nemzetegyesítő témákban – így a koronavírus kapcsán vagy a migrációt érintően, illetve a családpolitikában – olyan intézkedéseket tudnak hozni, amely széles körben támogatott, és csak egy marginális csoport nem fogadja el azokat.

Nagy Dániel közölte, kutatásukban azt is mérték, hogy az ellenzéki képviselők munkájával mennyire voltak elégedettek az emberek. A megkérdezettek harmada volt csak elégedett a munkájukkal, több mint felük pedig nem. Ennél nagyobb elégedettségi arányt mértek az operatív törzs, az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok és a kormánypárti politikusok esetén is – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2020. június 17. 18:24
Az hány volt?
Zsolt75
2020. június 17. 13:22
Azért voltak bőven, akik a vírus mellett álltak...
Berecskereki
2020. június 17. 12:25
Alkotmánybíróság Nem alaptörvény-ellenes a rémhírterjesztéssel kapcsolatos új - különleges jogrendben alkalmazandó - büntetőjogi szabályozás 2020. június 17. https://www.alkotmanybirosag.hu/kozlemeny/nem-alaptorveny-ellenes-a-remhirterjesztessel-kapcsolatos-uj-kulonleges-jogrendben-alkalmazando-buntetojogi-szabalyozas
Janice
2020. június 17. 12:08
Engem és még nagyon sok ismerősömet nem kérdeztek meg még soha az ilyen elégedettségi valamiről Talán tudják kit kell kérdezni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!