Idén online térbe költözik a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

2020. november 30. 16:18

Csaknem ötven kézműves alkotó vesz részt a kezdeményezésben.

2020. november 30. 16:18
null

A fő cél, hogy a kialakult járványhelyzetben a kézművesek és a vásárlóközönség összekapcsolásával is támogassák a hazai tárgyalkotó kultúra szereplőit – olvasható a szervezők közleményében. Mint írják, a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár évtizedek óta a fővárosi adventi időszak fénypontja, évente csaknem nyolcszázezer látogató válogatott a hazai kézművesek termékeiből. Az idén azonban a járványhelyzet miatt a karácsonyi vásárokat nem tartják meg Budapesten, ezért a főváros turisztikai szervezete egy rendhagyó online platformmal segíti a Magyar Kézműves Szövetség mestereit, iparművészeit és kézműveseit az ünnepek előtt. Az alkotókról a weboldalon rövid leírás, fényképek és elérhetőség várja a látogatókat, hogy mindenki megtalálhassa a készítőt és munkái között a számára megfelelő terméket, ajándékot.

A közleményben Faix Csabát, a Budapest Brand vezérigazgatóját idézik, aki szerint a hazai kézműves és kreatívipar támogatása talán még soha nem volt ennyire fontos, mint most. „Komolyan vesszük a koronavírus-járvány következtében kialakult problémákat, ezért a Budapesti karácsony kampányunk során arra kérjük a lakosságot, hogy hazai kézműves alkotóktól, iparművészektől válasszanak ajándékot az idei ünnepekre, ezzel is támogatva őket” – mondta. A több mint két évtizede működő adventi vásáron többnyire a Magyar Kézműves Szövetség tagjai kínáltak egyedi alkotásokat a szakmai zsűri válogatása alapján.

A közleményben Szabó Katát, a szövetség elnökét is idézik, aki elmondta: az idén főleg az online térben várják vevőiket, hogy megismerjék a hazai kézműves mesterségeket. Folyamatosan ötletajánlóval jelentkeznek a Magyar Kézműves Szövetség Facebook-oldalán is, hogy megismerjék a „nagy mesterségeket”, amely nem könnyen tanulható, apáról fiúra szállt örökség.  A budapesti karácsonyi kampányban a szövetség tagjaival egy kisfilm is készül, amelyben kinyílnak a műhelyek és bemutatják a szakma érdekességeit.

(MTI)

Címlapfotó: a 2019-es Vörösmarty téri vásár. Fotó: MTI/Mónus Márton

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemaztmondták Feri!
2020. december 01. 12:41
Kár. Pedig mennyire fog hiányozni az 1500Ft-os kürtőskalács... Meg az agyoncukrozott tablettás forraltbor...
Falfirka
2020. november 30. 18:37
judapest főpolgija is csak online létezik. munkája is annyit ér.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!