BRFK: Kétmilliós nyomravezetői díj a szigetszentmiklósi olajszennyezés ügyében

2020. december 22. 09:23

A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli – hangsúlyozzák a közleményben.

2020. december 22. 09:23
null

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője kétmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a szigetszentmiklósi olajszennyezés ügyében – közölte a rendőrség honlapján kedden a BRFK. Az összeg annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személlyel kapcsolatban olyan konkrét információt tud szolgáltatni, amely a nyomozást eredményre vezeti, és az elkövetők azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti – tartalmazza a közlemény. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli – teszik hozzá.

Azt kérik, hogy aki az elkövetővel, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik – akár névtelensége megőrzése mellett – tegyen bejelentést a főkapitányságon, vagy a 112-es segélyhívón. Emlékeztetnek arra: a Budapesti Rendőr-főkapitányság környezetkárosítás bűntette miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást miután Szigetszentmiklós térségében nagy mennyiségű olaj került a Ráckevei Duna-ágba december 10. és 12. között.

(MTI)

(Nyitókép forrása: youtube.com)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ernie Pantuso
2020. december 23. 11:47
Ez nem egy marmonkanna fáradtolaj. Ez autószerelő mennyiség. testvérek között is 10-20 hordó fáradtolaj. Erre teherautó kell, több ember kellett, hogy mozgassák, kiöntsék. Első körben a környékbeli térfigyelő kamerákat nyálaznám át. Utánna meg kimenni az összes környékbeli autószerelőhöz és leellenőrizni hogy hova adják le, ÉS MENNYI fáradtolajat.
MayorAnna
2020. december 22. 21:59
Jó esélye van annak, hogy külföldröl hoztak ide egy tartálykocsi szennyet jó pénzért, megbízásból, és bottal üthetik az elkövető nyomát. Annak ellenére, hogy a mocsok kiszivattyúzása a tartályból zajjal járt, a környezet nem tulajdonított jelentőséget neki. Case closed.
bagira
2020. december 22. 19:32
Károkozás szabotázs történt.
F.Szabó
2020. december 22. 18:08
Talán 20 milliót akartak írni, csak lemaradt egy 0.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!